Orbán Viktor megérkezett a Vatikánba – ima a békéért! (FOTÓ)
A magyar miniszterelnök napja a Szent Péter-bazilikában indult.
„Magyar származású ukránok vagyunk” –nyilatkozta a Lidové noviny-nak egy Magyarországról importáló cég igazgatója.
Miután Oroszország tavaly inváziót indított Ukrajna ellen, a Kárpátalján élő magyar kisebbség közelebb érzi magát Kijevhez, mint Budapesthez, ahol Orbán Viktor miniszterelnök tovább szilárdította kapcsolatait Vlagyimir Putyin orosz elnökkel – idézte a Financial Times cikkét a cseh Lidové noviny.
Az egykor közel 150 ezer főt számláló magyar közösségnek ma nagyjából 70-80 ezer tagja van. Miután Oroszország 2014 után annektálta a Krímet és Kelet-Ukrajna egyes részeit, Kijev igyekezett megerősíteni nemzeti identitását, és 2017-ben olyan törvényt fogadott el, amely korlátozza a kisebbségi jogokat, többek között az oktatásban. „Ez feldühítette a magyar közösséget, és arra kényszerítette őket, hogy Orbánt támogassák” – írta a lap.
A tavalyi invázió után azonban a kárpátaljai magyarok többsége megváltoztatta a véleményét. „Korábban ukrán állampolgárságú magyarnak éreztem magam” – nyilatkozta Buleca György, egy Magyarországról importáló cég igazgatója. „Ez akkor változott meg, amikor Orbán azt mondta, hogy ez
nem az ő háborúja, és hogy meg kellene állapodnunk a tűzszünetben.
Amit Orbán csinál, annak csak úgy van értelme, mint valaki másnak az agendája”
– mondta az üzletember Putyinra utalva.
„A háború mindent megváltoztatott. A kárpátaljai magyarok már nem támogatják Orbánt” – hangsúlyozta Buleca, hozzátéve, hozzátéve a kisebbségi jogok már nem téma.
A cikket Közép-Európa szakértője, médiafigyelője és piackutatója, a CEPER szemlézte a Mandiner.hu számára.
Nyitókép: Facebook