Brüsszeltől is érkezett pénz a hazai „tényellenerőkhöz”

2023. augusztus 22. 15:14

Bőségesen támogatta az Európai Bizottság a baloldali médiumokat.

2023. augusztus 22. 15:14

Jelentős összeget, nagyjából 120 millió forintot fordított az Európai Bizottság közvetlenül a magyarországi választások előtt arra, hogy a francia AFP és a 444.hu részvételével elindulhasson egy „tényellenőrző” portál – írta az adatradar.hu. A portál emlékeztetett, tavaly decemberben – nem sokkal a választás előtt – az Európai Bizottság azt állította, hogy Magyarországon torz a médiaszabályozás. Az uniós testület ezért támogatást ítélt meg egy, a francia hírügynökség, az AFP égisze alatt működő konzorciumnak. 

A több mint kétmillió eurós (840 millió forint) projektből hét „tényellenőrző csapatot” finanszíroztak 12-15 hónapon keresztül.

Egy-egy nyertesre tehát több mint 120 millió forint jutott – írja a portál. Hozzátették, az AFP a 444.hu kiadójával, a Magyar Jeti Zrt-vel kötött stratégiai együttműködést. Az együttműködés eredményeként jött létre a Lakmusz.hu, amely a kampányidőszakban szinte kizárólag a kormánypártok állításait cáfolni igyekvő cikkeket jelentetett meg.

Kapcsolódó vélemény

undefined

Szalai Szabolcs

Transzparens Újságírásért Alapítvány

Idézőjel

Bár a 99 Mozgalomnak elviekben már semmi köze nem volt Márki-Zay Péterék kampányához, a titkosszolgálati jelentés ennek a szervezetnek a finanszírozásáról is közölt információkat.

Az már korábban ismertté vált, hogy a 444 kiadója mögött az indulás után befektetőként megjelent a Media Development Investment Fund (MDIF) is, amelynek egyik fő támogatója Soros György Nyílt Társadalom Alapítványok hálózata. Ez a szervezet a Direkt36 adományozói között szintén megtalálható. Az adatradar szerint a Lakmusz esetében is az látható, hogy

Brüsszel egyoldalúan, a magyar baloldal támogatása érdekében avatkozik be a hazai tömegtájékoztatásba.

Mindezt ráadásul a választásokra időzítve teszi, amivel nem csak a sajtó- és szólásszabadság érvényesülését sérti, de a választások tisztaságát is.

***

Nyitókép: Getty Images /  Javier Ghersi

Összesen 70 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bagira002
2023. augusztus 22. 20:27
Firkászoknak vastagbőr van a pofájukon tanároknak Brüsszelből járó pénzt elfogadják , tanárokat meglopják .
bagira002
2023. augusztus 22. 20:23
Tanárok fizetéséért harcoló firkászok Brüsszelből kapott pénzt a tanároknak visszaadják , mert a tanároké . ,,Brüsszeltől is érkezett pénz a hazai „tényellenerőkhöz Bőségesen támogatta az Európai Bizottság a baloldali médiumokat,,
Málaga21
2023. augusztus 22. 19:47
Ilyenkor nem gond, hogy adófizetők pénzéből finanszírozzák a sajtót?
FeketeFehér
2023. augusztus 22. 19:43
Azért azony nyafogni, hogy a 444 nyert egy nyílt EU-s pályázaton, az a fideszes nyafogók részéről több, mint kínos.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!