„Egy szöveg esztétikája fontosabb, mint a tartalma. Az imént kiraktam egy őrült, Prigozsint búcsúztató ruszofil szöveget, mely teljesen lebilincselt, és még az elgépelések is jól álltak neki. Nem éreztem azt a zsigeri irritációt, amit egyre inkább, és egyre felfokozottabban érzek, amikor az orbánisták putyinista »véleményeivel« vagyok kénytelen szembetalálni magamat. Akkor talán nem is az idegesít, ha valaki most épp az oroszok oldalán áll, vagy felnéz rájuk?
Nem bizony. A szöveg esztétikáját az ereje adja. Az erőt pedig az eredetisége, az, hogy kiérződik a saját gondolat, érzés, az autonómia. A ner sajtó közhelyes, lapos paneljeit szajkózók szolgasága irritál. Az autonómia hiánya irritál. A nyájszellem irritál. Tartalmilag lehet bármi, hazug, üresen csengő, átlátszóan hiteltelen. Akik az ilyen szövegeket gyártják, általában (természetesen) nem hiszik el, amit mondanak vagy leírnak. A fogyasztóik hiszik el. Azok pedig bármit, és annak az ellenkezőjét akár öt perc múlva, ha a gazdáik mondják vagy írják. Hányingergerjesztően undorító, amit a tömeg magáról képzel még ebben a században is.”
Nyitókép: HANDOUT / TELEGRAM/ @CONCORDGROUP_OFFICIAL / AFP