Irány Narnia? – Térkapunak nézte a hűtőket egy kiskunhalasi férfi

2023. július 19. 14:55

A rendőrök idővel elfogták a rongálót, aki saját bevallása szerint kristályt fogyasztott.

2023. július 19. 14:55
Kiskunhalason több hűtőbe mászott be egy férfi, mert azt hitte, hogy azok térkapuk.

Kiskunhalas egyik pékségében egy férfi az egyik hűtőből a földre dobálta a termékeket, majd belépett a hűtőszekrénybe és magára csukta az ajtót. Ezt követően az árus próbált az ismeretlennel szót érteni, megpróbálta kitessékelni, de nem járt sikerrel. Aztán a férfi hirtelen saját elhatározásából távozott, több tízezer forint rongálási kárt hagyva maga után – írta meg a Police.hu.

Ugyanezen a napon még két hasonló bejelentés érkezett a kiskunhalasi rendőrségre.

A férfi egy dohánybolt hűtőjében is álldogált egy ideig, valamint egy élelmiszerbolt tejhűtőjéből is kidobálta az ott tárolt árut. Mindkét helyen közel százezer forintnyi rongálási kár keletkezett.

Július 16-án az illető két sikertelen kísérletet tett. Egy magánházba próbált bejutni az ismeretlen, azonban a tulajdonos megzavarta, így inkább menekülőre fogta. Késő este egy benzinkút ablakát rongálta meg, de az eladótérbe nem jutott be.

A bűncselekmények elkövetésével egy 22 éves helybéli gyanúsítható.

Őt a rendőrök 2023. július 18-án délután őrizetbe vették. A gyanúsított a kihallgatás során bevallotta, hogy bemászott a hűtőszekrényekbe. Azzal magyarázta a tettét, hogy kristályt fogyasztott a történteket megelőzően, és ezért azt gondolta, hogy

a konyhai berendezések „térkapuként” szolgálnak.

Nyitókép: Police.hu

 

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Pragmatikus
2023. július 19. 18:41
Honnan lehet tudni ? Lehet hogy ez is a kordonbontással kezdte. (Na, azok aztán a térkapuk.) Momós ez is biztosan.
Pragmatikus
2023. július 19. 18:38
"Azzal magyarázta a tettét, hogy kristályt fogyasztott a történteket megelőzően, és ezért azt gondolta, hogy a konyhai berendezések „térkapuként” szolgálnak." Ez így korrekt. Kinyitotta a hűtőszekrény ajtaját, belépett, becsukta az ajtót, így jutott be a kisebb térbe, a hűtőszekrény ajtaján, (most már tudjuk, hogy térkapuján).
Akitlosz
2023. július 19. 15:50
Ezért sem kellene hülyeségekkel tömni a gyerekek és a felnőttek fejét. Maguktól soha az eszükbe nem jutna, hogy a hűtőszekrény térkapu, ha nem láttak volna hasonlót a moziban és a TV-ben.
Kovács József
2023. július 19. 15:30
És ezt a szert legalizálták Kanadában. Gratulálok!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!