Game over!

2023. július 19. 17:18

Karácsony napi vonaglásai korántsem kisded óvodai játszadozások.

2023. július 19. 17:18
Pilhál Tamás
Magyar Nemzet

„Ha naivan szemléljük, kisded óvodai játszadozásra hajaz, amit Karácsony Gergely az utóbbi négy évben főpolgármesterként előadott. Itt a legfrissebb eset. Bőgve szaladt az óvónénihez árulkodni, hogy ő nem akar szolidaritási adót fizetni. Azért nem akar, mert már nincs miből: elosztogatta az ötven (vagy hány) tanácsadó pajtásának, túlárazott, korrupciótól bűzlő beruházásokba bonyolódott, bedugta Gyuri bácsi »civiljeinek« hóna alá satöbbi. Az óvónéni (a Fővárosi Törvényszék) viszont minapi döntésével visszazavarta őt a homokozóba. Vagyis a szolidaritási adót be kell fizetnie, hiszti ide vagy oda, tudniillik ez egy jogállam, s a jogszabályok még őkelmére is vonatkoznak, hiába sírja tele az összes kispárnáját (a haveri sajtót).

Az is mennyire óvodás volt már, ahogyan annak idején dacosan távol maradt a Puskás Aréna megnyitójáról, hiszen azt nem (azt sem) ő építtette. (Ő és a teljes magyarországi baloldal soha semmi jelentőset, értelmeset, maradandót, szépet nem épített még és nem is fog. Alkatilag alkalmatlanok bármilyen alkotó munkára. Ők a romboláshoz értenek, abban verhetetlenek.)

Vagy amikor az atlétikai világbajnokság megakadályozásával zsarolta a kormányt. A dackorszakos kiscsibe. Persze, még azzal sem volt tisztában, hogy ott neki nem osztottak lapot, semmi köze a rendezvényhez, s hiába toppant nagyokat, világbajnokság mindenképpen lesz. (Amiből ráadásul Budapest húzza a legnagyobb hasznot.) Legutóbb már csak azzal fenyegetőzött, hogy nem megy el a vébé megnyitójára. Hát ne menjél, bogaram, annál jobb lesz a buli!

Vagy amikor tízmilliókból körbeplakátolta a fővárost, hogy a kormány kivérezteti Budapestet – aztán kiderült, hazugság volt az egész, soha annyi iparűzési adó nem folyt még be a kasszába, és a kormánytól is sokkal több pénzt kapnak, mint anno Tarlós István.

Amikor mindezeket sorra vesszük, rá kell jöjjünk: Karácsony napi vonaglásai korántsem kisded óvodai játszadozások. Amit művel, az a nemzet fővárosának szándékos és szisztematikus tönkretétele, céltudatosan elkövetett hűtlen kezelés és fosztogatás (vagy legalábbis annak gyanúja). Miközben majd négy éve idétlenül nyafog, a paraván mögött a haverjaival együtt légmentesre porszívózta Magyarország leggazdagabb településének kasszáját. 2019-ben 214 milliárdos megtakarítással vette át a fővárost Tarlós Istvántól, és mostanra eltapsolt mindent, lement mínuszba. Úgy, hogy közben évről évre jóval több adóbevételhez és kormányzati támogatáshoz jutott, mint elődje.”

***

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: Kisbenedek Attila / AFP

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Kapcsolódó cikkek

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
connorj
2023. július 20. 11:39
LENDVAI ILDIKÓÉK 45 éven át gyomlálták Budapestet....
balbako_
2023. július 20. 04:01
Azt hittem Demszky alulmúlhatatlan és lám Karácsony lóhosszal veri.
tapir32
2023. július 19. 21:29
Hiába próbálkozik az ellenzék a forint gyengítésével, az infláció gerjesztésével, az EU-s pénzek visszatartásával megbuktatni a kormányt, ha az ellenzéknek hiteltelen a szava, hiteltelenek és alkalmatlanok a szakértői, hiteltelenek és alkalmatlanok a vezetői.
Mandiner444hu
2023. július 19. 20:08
Soroszsoldos
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ezek is érdekelhetik