A védelmi ipar fejlesztése szuverenitási kérdés – vallja a honvédelmi miniszter

2023. július 28. 18:44

Szalay-Bobrovniczky Kristóf szerint nem csak eszközök kellenek, hanem bátor katonák is, aki használják azokat.

2023. július 28. 18:44
null
Veszprémy László Bernát
Veszprémy László Bernát

A haderőfejlesztés témájával zárult az MCC Feszt második napja, ahol Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszterrel beszélgetett dr. Somkuti Bálint, az MCC kutatótanára. A honvédelmi miniszter felsorolta a hazai haderőfejlesztés perspektíváit:

a magyar haderő korszakváltáson megy keresztül,

a ciklus végére erősebb, határozottabb, felkészültebb magyar haderőt akar a miniszter a polgároknak adni. Részben a 2010 utáni magyar kormányok előrelátása tette ezt lehetővé – hiszen már akkor elindult a haderőfejlesztés, amikor máshol még a „liberális békegalambok” adták a hangot –, de most a szomszédunkban vívott komoly háború is indokolja ezt.

Ezért a miniszter szerint minden részletre kiterjedő átalakítás, felújítás fontos és halaszthatatlan. Ez nem pusztán a haderő eszközeire vonatkozik, hiszen a Zrínyi Program leginkább az eszközcserék tekintetében volt ismert, de a haderőfejlesztés ennél összetettebb feladat. Hiszen, mint a miniszter, mondta 

katona is kell, aki ki van képezve az eszközök harcba vetésére, és elszánt is. 

Az átalakuló biztonsági környezet előbb-utóbb békéhez fog vezetni, más megoldás nincs; de egy olyan állapotot fog eredményezni, hogy közvetlen szomszédunkban két, jól felszerelt, tapasztalt haderő lesz. Erre a körülményre tekintettel kell lennünk, ez is súlyos adalék a haderőfejlesztés ügyéhez. Ezért soha nem látott társadalmi, politikai és költségvetési támogatottságot élvez ez a program.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf elmondta: a tartalékos rendszerről 2010 előtt nem gondoskodtak, az eszközöket eladták vagy heverni hagyták. Trump fogalmazta meg, hogy a NATO fenntartását Amerika nem akarja egyedül finanszírozni. Nyilvánvalóvá vált a háború kitörése után, hogy szükség van egy egységes védelmi szövetségre. 

A miniszter kifejtette: az agresszor számára a NATO területei tabunak számítanak, a NATO bizonyította, hogy szükség van rá és alkalmazkodik az új biztonsági kihíváshoz. Tehát nemzeti fejlődésünk íve és biztonságunk garanciáját adó NATO-tagságunk határozza meg helyünket. Magyarország betartotta, hogy a GDP 2%-át védelmi kiadásra fordítjuk, ezt '24-re vállaltunk, de már elértük, és jövőre is garantált a költségvetésben. Ebből a 2%-ból 20%-ot fejlesztésre ajánlott fordítani, de Magyarországon ez akár 30-40% is lehet. Ez fontos, mert nem csak a NATO-elvárásnak felel meg, de a magyar haderőt is erősíti.

A haderőfejlesztési program keretében a szárazföldi erők, a légierő, és az egyéni felszerelések is megújulnak. 

Nehézdandár felállítása a cél, ez komplex szárazföldi erő, Leopard-harckocsik, melyből már 12 itt van, de hamarosan érkezik az új konfiguráció is, a legmodernebb típusok a kiegészítő nagyeszközökkel együtt. Beérkeztek az önjáró lövegek, amivel visszaépítettek egy elhanyagolt, leépített fegyvernemet, hiszen évekig tüzérség nélkül léteztünk. Érkeznek a Gidranok, megjelenik a Zalaegerszegen gyártott, modern Lynx eszközök, így válik kompletté a nehézdandár. A légierő minden eszköze újul, épp a héten vették át az új Airbusokat, melyek kiegészítik az eddigi flottát. Izraeli radarokkal egészül ki a légvédelem, és fontos új elemre is kötöttek szerződést, a kamikaze-drónokra. De az egyéni felszerelések terén is nagy beszerzéseket indítottak el – sorolta a miniszter.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf leszögezte: védelmi iparunk nem csak szuverenitás kérdése, de a vidéket is fejleszti és munkahelyeket teremt. Magabiztosan és komoly költségvetési támogatással, nagy nemzetközi partnerek részvételével zajlik a program. 

Az egész történelmünk háborúk és csaták lánca, katonanemzet vagyunk, 

és különös történelmi kegy, hogy ennek a generációnak nem kellett ezt az erényét használni, de ez nem azt jelenti, hogy hagyományainkat elveszíthetjük – emelte ki végül a honvédelmi miniszter. 

Fotó: MCC

Összesen 31 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Osztap_Bender
2023. július 29. 19:52
Szalay-Bobrovniczky Kristóf szerint nem csak eszközök kellenek, hanem bátor katonák is, aki használják azokat.......................................A zsoldos soha nem bátor, hanem pénzéhes. Ezt azért már illene tudni még egy képzetlen hadügyminiszternek is, persze ha gyerekkorában olvasta az "Egri csillagok" című Gárdonyi regényt.
Namond
2023. július 29. 18:02
besenyoeoe-pista-baacsi Namond 2023. július 29. 00:11 Egy hadügyminiszter ne legyen diplomata és ne politizáljon, hisz ő a megalkuvást nem ismerő végső érv. Minden diploma csak egy szelet papír, a kertészeti is (főként, hogy megszűnt a FŐKERT) diploma is. Egy honvédelmi miniszternek hazafinak és gazdálkodó beállítottságúnak (eszközeit, embereit védő, gondozó és megőrző) kell lenni.
Kovács Ubul
2023. július 29. 06:28
"NATO bizonyította, hogy szükség van rá" - Putyin bizonyította be.
Namond
2023. július 28. 22:39
A haderőfejlesztési program sajnálatosan importon - vásárláson, know-how beszerzésen alapul - nem hazai tudásbázison alapuló hazai gyártáson.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!