A Nemzetközi Úszószövetség jóváhagyta a szervezet központjának Budapestre költözését

2023. július 25. 09:26

A kormányzat kész 15 éven át ingyen biztosítani a helyszínt a Nemzetközi Úszószövetségnek – mondta Szijjártó Péter.

2023. július 25. 09:26
null

Jóváhagyta a Nemzetközi Úszószövetség (WA) kongresszusa az elnökség egyhangú döntését a jelenleg a svájci Lausanne-ban működő szervezet székházának Budapestre költözéséről – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden a japán Fukuokában a tárca közleménye szerint.

A felek aláírták a szervezet székházának Budapestre költözéséről szóló megállapodást, majd Huszain al-Muszallam elnök kitüntetést adott át Szijjártó Péternek a vizes sportok érdekében végzett munkájáért.

A miniszter a WA kongresszusán üdvözölte a döntést a szervezet budapesti költözéséről, és arról számolt be, hogy Magyarországon már most is két nemzetközi sportszövetségnek van központja, emellett tíz nemzetközi szervezetnek, amelyek közül nyolc az ENSZ-hez kötődik.

Aláhúzta: a kormányzat kész 15 éven át ingyen biztosítani a helyszínt a Nemzetközi Úszószövetségnek,

emellett adókedvezményeket és mentességet nyújtanak a szervezetnek, valamint kész megkezdeni az egyeztetéseket a szükséges infrastrukturális beruházásokról.

„Őrült időket” él ma a világ

Beszédében a tárcavezető kétségtelennek nevezte, hogy „őrült időket” él ma a világ, hatalmas változások zajlanak az emberek mindennapi életében, és kétszer is teljesen a feje tetejére állt a globális rend, új korszak van születőben. Szavai szerint ezt mi sem jelzi jobban, mint hogy a jelenleg is zajló 20. vizes világbajnokságot 2021-ben kellett volna megrendezni, viszont a koronavírus-járvány miatt Japán végül azt elhalasztotta, így tavaly rendkívüli vb-re került sor, amelynek Budapest lett a házigazdája.

Ezt megelőzően a szervezet 2015-ben felkérte Magyarországot,

hogy biztosítson helyszínt 2017-ben az úszó-világbajnokságnak a visszalépését bejelentő Mexikó helyett, hazánk pedig igent mondott, és két év alatt végrehajtott minden szükséges előkészületet – emlékeztetett.

„A lényeg, hogy végre itt vagyunk, túléltük a válságot, s készek vagyunk szembeszállni egy másikkal is

– fogalmazott. Szijjártó Péter büszkeségét fejezte ki amiatt, hogy 2017 és 2022 után Magyarország 2027-ben is vizes világbajnokságot rendezhet, így tíz éven belül „mesterhármast” ér el. „Ezt örömmel tettük és tesszük, készek vagyunk bármilyen rendezvényt azonnal megtartani” – közölte.

(MTI)

Nyitókép: William West / AFP. Illusztráció.

 

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ugandai Bubu
2023. július 26. 10:54
Ezt is a magyar adófizetők állják. Közben szétrohad a magyar vasút, a pedagógusokra pedig nincs pénz,
Héja
2023. július 26. 09:08
Hát még ha a buzzancsok/leszbik, egyebek nemzetközi szövetsége költözne Magyarországra...
monuskaroly
2023. július 25. 13:29
Jó lenne tudni hogy ezt az "Átoperáltat" mivé operálták? Mert nagyon szarul sikerült!!!!!!!!!!!!!!!
bunko-jobbos
2023. július 25. 12:37
Svájc helyett Magyarország. Ez azért történelmi siker. Tudom, sokba kerül, de ez kb. olyan, mintha az ENSZ Magyarországra költözne. :-) Jó, egy kicsit túlzás, de nagyon nagy siker. Ezután majd idejönnek minden konferenciára, megismerik sokan Budapestet, híresztelik, hogy milyen jó stb. Gratula SZíjjártónak (meg még aki benne volt).
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!