A Gálvölgyi-féle esetek alig negyedében ér ki a mentő 15 perc alatt – áll az OMSZ jelentésében

2023. június 05. 12:59

A színészt tünetei alapján azonnali ellátásra szoruló P2-s kategóriába sorolta a mentésirányító.

2023. június 05. 12:59
null

Az Országos Mentőszolgálat Pintér Sándor belügyminiszternek készített jelentéséből az derül ki, hogy míg az azonnali ellátásra szorulókhoz országszerte átlagosan az esetek 78 százalékában értek ki 15 percen belül a mentők, addig az úgynevezett P2-be sorolt segélykérőknek már csak alig valamivel több mint a feléhez. Egy az OMSZ belső működését jól ismerő, Népszavának nyilatkozó szakember elmondta, hogy

mind a P1-be, mind a P2-be sorolás azonnal ellátandó feladatot jelöl.

Csak míg az előbbihez orvossal vagy mentőtiszttel dolgozó rohamkocsira van a szükség, az utóbbihoz „elég lehet” a mentőgépkocsi is.

A budapestiek vannak a legnehezebb helyezetben

A Népszava szerint ha az úgynevezett P2-be sorolnak valakit a tünetei alapján (ezt történt Gálvölgyi Jánossal, akinek a nehéz lélegzéses rosszullétét is ebbe a kategóriába sorolta a vidéki mentésirányító), akkor egyértelműen a fővárosban élők vannak a legnehezebb helyzetben, ahol az ilyen sürgős hívások alig negyedében ér ki a mentő 15 percen belül. Az utóbbiaknál átlagosan 36 perc telik el, mire megérkezhet a segítség.

Nyitókép: MTVA / Hagyaték: Keleti Éva

Kapcsolódó cikkek

 
 
 
 

Ezek is érdekelhetik