Lázár János őszintén vallott Hajdú Péternek a kegyelmi ügyről, de Novák Katalin és Magyar Péter is téma volt (VIDEÓ)
A miniszter szerint a Magyar Péter körüli felhajtás is valójában Orbán Viktorról szól.
Egy vesztes és egy bukott ember csak vesztessé és bukottá tud tenni egy várost – mondta a fideszes politikus.
Lázár János építési és közlekedési miniszter szerint Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester árt a közösségnek, ha továbbra is a politikában marad; Márki-Zay Péter „idegen érdekeket szolgál”.
A térség országgyűlési képviselői posztját is betöltő fideszes politikus csütörtökön a Rádió 7 Közös nevező című műsorában a korábbi ellenzéki miniszterelnök-jelölt
helyi és országos politikai lépéseit „lassú halálnak” nevezve egzisztenciális okokra vezette vissza
Márki-Zay Péter azon bejelentését, hogy újra indulni akar a polgármesteri posztért.
Lázár János úgy fogalmazott, bízott abban, hogy ha valaki akkorát bukik az ország első számú vezetői pozíciójáért folytatott küzdelemben, mint Márki-Zay Péter, akkor saját magától rájön arra: árt a közösségnek, ha továbbra is a politikában marad.
„Azt gondoltam, hogy talán marad benne annyi józan ész, hogy félreáll és hagyja boldogulni a városát, és eltűnik a politika és a közélet színpadáról, merthogy a választók ezt a parancsot adták neki 2022-ben” – fogalmazott a miniszter.
Mindegy, hogy melyik párthoz tartozik, „egy vesztes és egy bukott ember csak vesztessé és bukottá tud tenni egy várost” – hangsúlyozta a fideszes politikus.
(MTI)
***
Nyitókép: Földházi Árpád