Orbán Viktor: A keleti nyitás működik!

2023. június 05. 16:23

A miniszterelnök annak a Dél-Koreának a házelnökét fogadta, amely tavaly a legnagyobb beruházó volt Magyarországon.

2023. június 05. 16:23
null

Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a Karmelita kolostorban tárgyalt Kim Dzsin Phjóval, a Koreai Köztársaság nemzetgyűlésének elnökével és az általa vezetett parlamenti delegációval – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke. Orbán Viktor méltatta a koreai-magyar barátságot, és felelevenítette, hogy már egészen korán, a kommunizmus összeomlása után Dél-Korea bizalmat szavazott a magyar gazdaságnak;

hittek abban, hogy Magyarország egy sikertörténet lesz. 

Mi mindig is támogattuk és a továbbiakban is nagy örömmel fogadjuk a koreai gazdaság szereplőit, ennek is köszönhető, hogy az utóbbi néhány évben már Dél-Korea volt a legjelentősebb külföldi befektető Magyarországon – mondta Orbán Viktor, aki Facebook-oldalára is posztolt egy képet a találkozásról. A fotó mellé pedig a következő kísérőszöveget írta: „Dél-Korea házelnöke Budapesten. A tavalyi évben a Koreai Köztársaság volt a legnagyobb beruházó Magyarországon. A keleti nyitás működik!”

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Valami nagyon nem stimmel: ezért beszél mindenki még mindig Orbán Viktorról

Valami nagyon nem stimmel: ezért beszél mindenki még mindig Orbán Viktorról
Tovább a cikkhezchevron

(MTI)

Nyitókép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Összesen 41 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
csapláros
2023. június 06. 00:11
1. Senki nem írta, hogy 2030-ban lenne a HUXIT, ha arra lehet hogy hamarabb is sor kerül vagy lehet hogy nem is kerül rá sor. Így azután semmiféle összefüggésben nincs az Euró VAGY a dollárt fölváltó más devizanem bevezetésével, pl. RMB, renminbi. 2. A nukleáris együttműködés eldöntött tény. A szaktudás valszeg a PAKS I. üzemeltetése során alkalmazott magyar innovatív megoldásokon alapul, illetve a kísérleti és az egyetemi mini atomerőművek kísérleteihez kapcsolódhatnak. 3. Senkit nem érdekelnek az itthoni aszályok és a GMO téma sem. Van öntözéssel kapcsolatos találmányunk, tapasztalatunk és erre vevő van. 4. A többi süket duma.
Válasz erre
1
0
kunfia
2023. június 05. 18:21
Viktorunk templomban járt hétvégén. : -Bocsásd meg a mi bűneinket, miközben én nem bocsátok meg senkinek, mindennapi kecskénket add meg nekünk ma... Vidoran megy haza, első útja a karámba vezet... De hiába próbálja meglovagolni, előlröl megböki, hátulról közeledve megrúgja, és eltáncol... Viktorunk erre ingerülten: - Te kecske, most jövök a templomból!
Válasz erre
0
0
kunfia
2023. június 05. 18:13
Viktor, nyisd ki a szád keletre, beletolunk egy lőcsöt, amiből majd nagyokat slukkolhatsz.
Válasz erre
1
2
Szabó Tamás
2023. június 05. 17:53
"..A keleti nyitás működik!..." Persze, hogy működik. Ők is csak kereskedni akarnak. Szankciókban csak az elhülyült, gőgös nyugat hisz.
Válasz erre
5
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!