Szergej Lavrov megszólalt a budapesti csúcstalálkozóról: kéréssel fordult az amerikaiakhoz

Az orosz külügyminiszter nem érti, miért mondta le az USA a találkozót. Egyúttal megerősítette, hogy továbbra is Budapest a kiválasztott helyszín.

Karácsony Gergely még tavaly áprilisban bejelentette, hogy nem indul újra a Párbeszéd társelnöki tisztségéért.

A DK-s Gréczy Zsolt elszólta magát az ATV-ben Karácsony Gergely kapcsán: „egy egyszázalékos pártból kilépett főpolgármestertől azok után, amit csinált ezzel az ellenzékkel, amikor elüttette magát a villamossal és rászabadította erre az országra és az ellenzékre Márki-Zay Pétert, ennél egy kicsit nagyobb szerénységet és visszafogottságot javasolnék” – idézte a politikust a Magyar Nemzet.
Magyarán nem cáfolták a távozásról szóló hírt.
Karácsony Gergely még tavaly áprilisban bejelentette, hogy nem indul újra a Párbeszéd társelnöki tisztségéért, maga helyett pedig akkor Tordai Bencét javasolta.
Nyitókép: Mandiner/Trenka Attila