Belgium
ÉLŐ
Szlovákia

Új akkumulátoripari óriásberuházást jelentett be Szijjártó Péter

2023. június 21. 16:28

A kínai Huayou Cobalt Ácson építi fel első európai üzemét, amely 900 új munkahelyet hoz létre.

2023. június 21. 16:28
null

Mintegy 520 milliárd forintos óriásberuházással 900 új munkahelyet hoz létre a kínai Huayou Cobalt, amely Ácson építi fel első európai üzemét, ahol katódot fog gyártani elektromos akkumulátorokhoz – jelentette be a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán. A tárcavezető közölte, hogy a lítium-ion akkumulátorok és új kobalt anyagok fejlesztésére és gyártására szakosodott csúcstechnológiai cég kapacitása évente körülbelül százezer tonna lesz.

A nagyjából 520 milliárd forint értékű beruházás nyomán 900 új munkahely jön létre,

amihez az állam pénzügyi támogatást nyújt, ennek mértékét azonban csak akkor hozzák majd nyilvánosságra, ha azt az Európai Bizottság jóváhagyta. Hangsúlyozta, hogy a beruházás értéke meghaladja az egymilliárd dollárt, ilyenből tavaly összesen 159 darab volt a világon, és Magyarországon ez már a második hasonló volumenű bejelentés idén.

(MTI)

Nyitókép: Facebook

Összesen 62 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ThuleanPerspective
2023. június 22. 12:01
900 új bangladeshinek, de persze nincsen bevándorlás.
Kenton
2023. június 22. 05:48
Ezt írtam,semmit sem értesz!Minek fejtsem ki bővebben??Orbánék úgyis mindent szarul csinálnak,nem?Te a tuti közgaszdász úgyis jobban tudod!Ezt "szeretem" bennetek olyan okosak vagytok,mindent jobban tudtok mindenkinél!
misi53
2023. június 21. 17:35
Akkor lesz gáz ,ha 2- 3 év múlva rájön a világ ,hogy mégsem az akku a megoldás ! Csak óvatosan ezzel az akkuval !
lájkbajnok
2023. június 21. 17:25
Sav és acél országa. Erőltetett iparosítás. Ennek egyszer már nekifutottunk, nem jött be.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!