Átadták a Corvin Áruház újjászületett homlokzatát (KÉPEK)
2023. június 06. 20:43
A homlokzat helyreállítására körülbelül 1 milliárd forintot fordítottak.
2023. június 06. 20:43
p
24
0
38
Mentés
Corvin Palace néven nyit meg augusztus végén a felújított Corvin Áruház a budapesti Blaha Lujza téren, az eredeti állapotban helyreállított homlokzatot takaró háló kedden ünnepélyes keretek között került le az épületről.
MTI/Balogh Zoltán
Az 1926-ban átadott áruház régi-új homlokzatának bemutatása után a tulajdonos és üzemeltető Corvin Áruház Kft. egyik tulajdonosa, Balogh Viktor újságíróknak elmondta: az épület felújítása összesen mintegy 8 milliárd forintba kerül, amit saját forrásból, illetve a Raiffeisen Bank finanszírozásával valósítanak meg.
A homlokzat helyreállítására körülbelül 1 milliárd forintot fordítottak.
Az épületben a közösségi terek mellett üzletek és irodák lesznek, az üzletek nagyobb része már bérbe van adva, az irodák többségéről még folynak a tárgyalások. A 16 ezer négyzetméternyi terület nagyjából fele lesz üzlet, a másik fele iroda.
MTI/Balogh Zoltán
A homlokzat ünnepélyes felfedése előtt Pikó András, a főváros VIII. kerületének polgármestere megköszönte a Corvin Palace tulajdonosainak és csapatának az értékmentő és értékteremtő munkát.
Kiemelte, hogy az áruház jól illeszkedik majd a megújult Somogyi Béla utcához,
a Blaha Lujza térhez, illetve a Palotanegyedhez, segít otthonossá tenni a várost.
Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere úgy fogalmazott: a Blaha Lujza tér ellen „történelmi bűnöket” követtek el korábban, ezek közé sorolta az egykor itt álló Nemzeti Színház lebontását, „autópályányi” forgalom bevezetését a belvárosba és a Corvin áruház eredeti külsejének eltakarását alumínium homlokzattal.
A Fidelitas transzparenssel üzent Karácsonynak
A téren a rendezvény kezdetén megjelentek a Fidelitas aktivistái, a náluk lévő molinókon többek között Gyurcsány Ferenc, Dobrev Klára és Karácsony Gergely képe szerepelt „háborúpártiak” aláírással, a molinókon a feliratok pedig „Ukrajna háborújának” támogatását tükrözték. A főpolgármester beszéde alatt egyebek mellett Gyurcsány Ferenc és Karácsony Gergely korábbi, a háborúval kapcsolatos nyilatkozatait hangosították ki.
A Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium miniszterhelyettese szerint a fővárosban vélhetően ugyanaz a politikai zsarolás folyik, mint korábban Demszky Gábor regnálása alatt.
Miért nem hajthatnak át az iskolabuszok is a Lánchídon, segítve a gyermekek, diákok közlekedését, az iskolák életét? A Lánchíd lezárása mellett érvel továbbra is a főpolgármester.
A 444 ironikus hangnemben számolt be Orbán Viktor interjújáról.
p
0
2
6
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 38 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Vakfolt
2023. június 07. 08:47
Szép lett. Illetve volt is. Az az aluburkolat ami rajta volt, az se két ficcs volt, annyi erővel már megcsinálhatták volna akkor is.
Válasz erre
1
0
MZperXXL
2023. június 07. 00:52
Milyen cikkszövegezés... homlokzatot átadni... jó, hogy nem az ablakokat egyenként... vagy külön a keretét és a nyitható szárnyat, meg a kilincseket.
Hová süllyedünk még...
... vajon miért nem újítottam előfizetést...
Válasz erre
7
0
Dr. Greta Grünberg
2023. június 06. 22:57
Sajnos nagyon kevés a zöldfelület.
Régen jobb volt, amikor volt Corvintető.
Legalább azt az avittas színházat elbontották, ami miatt az egész tér fullasztóan zsúfolt volt.
Válasz erre
2
12
fatman
2023. június 06. 22:45
A fasszopó karigeri meg pikó mi a faszt keresett ott???
Mennyi pénzt adtak bele???
Válasz erre
10
1
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!