Fotók is előkerültek a kiképzésről
A BENNFENTES megszerzett néhány képet is az említett kiképzésről, amelyekből a lap szerint kiderül: a táborfalvi kiképzésen résztvevő sofőrök rendes kiképzést kaptak.
A Magyar Honvédség közleményében tudatta, hogy a vezetésének egyik kiemelt feladata, hogy felkészült, harcképes állapotba hozza a honvédség állományát. Háborús veszélyhelyzet esetén a hadsereg minden tagja behívható, részükre gyakorlat elrendelhető. Egy gyakorlat lehet betervezett és váratlan, utóbbit semmi nem tiltja, a szolgálati szabályzat a szóbeli parancs intézményét is ismeri – áll a HM közlésében.
A minisztérium szerint „a parancsnoki gépjárművezetőkre ugyanazon elvárások és kötöttségek vonatkoznak, mint az állomány többi tagjára. A beosztásuk ellátásához szükséges képességeket kiképzés útján szerzik meg, erre ebben az esetben egy többnapos harcászati felkészítő foglalkozáson került sor, a 600 ember és több mint 200 eszköz közreműködésével végzett Kék Villám gyakorlat keretében.”