Június 21-én kapták kézhez a felmondást
A BJC üzemeltetői hozzátették, hogy a bérleti díj kifizetése kezdettől fogva „problémás volt”, a lejárt tartozások összege pedig különböző mértékben ingadozott. A klub megmaradt forrásokból és magánkölcsönökből próbált életben maradni, és már októberben jelezték a helyzet tarthatatlanságát a Fővárosi Önkormányzatnál, amely azonban érdemi segítséget nem tudott nyújtani – idézték fel.
Ezután azzal folytatták, június 21-én kapták kézhez a felmondást, ami után még a bezárás előtt igyekezett a klub részleges, önerőből történő rendezési ajánlatot tenni, amit a vagyonkezelő elutasított.
Mindezután június 26-án a vagyonkezelő lecserélte a zárat, és lelakatolta a Budapest jazz Clubnak helyet adó ingatlant –azaz lényegében kizárta onnan a hely tulajdonosait.
A posztot azzal zárták, hogy jelenleg „minden elképzelhető követ megmozgatnak, hogy kiutat találjon a szomorú helyzetből”.