Felújították a Thália Színházban a Martin McDonagh darabjából készült A nagy kézrablás című előadást, amit először 2016-ban vittek színre. A szombati premier előtt néhány nappal a szerzőt képviselő ügynökség írásban közölte,
nem járulnak hozzá, hogy a fekete komédia afroamerikai szereplőjét elmaszkírozott fehér színész játssza
– írta meg az Index.
A lap közölte, hogy amikor az előadás jogát megvásárolták a szerzőt képviselő ügynökségtől, és akkor még nem okozott bonyodalmat, hogy Bán Bálint sötétbarnára sminkelve, Jimi Hendrix hajviseletére utaló parókában hozta a karaktert.
A 2016-os bemutató óta azonban sok változás történt. Martin McDonagh ügynöksége amint megtudta, hogy Toby karakterét egy elmaszkírozott fehér színész játssza, a bemutató előtt néhány nappal írásban közölte a Thália Színházzal, hogy ilyen szereposztással nem engedi előadni a darabot.
Kálomista Gábort ez a felszólítás nem hatotta meg, és az első előadás a tervek szerint, sőt talán a tervezettnél is nagyobb sikerrel lezajlott. Kálomista az Index kérdésére elárulta, hogy
egyelőre nem foglalkozik az ügynökség álláspontjával.
Amennyiben jogi eljárásra kerülne sor, kíváncsian várja, miként ítéli meg ezt a helyzetet a bíróság.
***
Nyitókép: A Thalia Színház Facebook-oldala