Kű Lajos a Mandinernek: ez a realitás, nekünk a PAOK, a Dinamo Kijev, a Malmö ellen kell pontokat szereznünk
A Fradi volt játékosa szerint csak a pontok számítanak, s eddig két meccs nulla pont a mérlegünk az Európa-ligában.
A miniszterelnök-helyettes arra is kitért: a politikai paletta minden oldalának hálás, amiért felelősségteljes és méltó hozzáállásukkal hozzájárultak ahhoz, hogy békességben lehessen fogadni a pápát.
Történelmi, sőt bizonyos értelemben üdvtörténeti jelentőségű volt Ferenc pápa április 28-30-i magyarországi apostoli látogatása – értékelte az eseményt Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, aki a politikai élet szereplőinek és a sajtónak is köszönetet mondott korrekt hozzáállásukért.
Semjén Zsolt emlékeztetett arra, hogy az állami és az egyházi szervek száz százalékban megtették kötelességüket, de ahhoz, hogy „ez a három nap ilyen csodálatosra sikerült”, kellett a Szentatya karizmája, a Szentlélek tapintható jelenléte, a közreműködők ezreinek munkája és százezernyi résztvevő, aki eljött az eseményekre.
A miniszterelnök-helyettes köszönetet mondott mindazoknak a szervezőknek, akik rendőrként, mentősként, civil önkéntesként éjjel-nappal dolgoztak a látogatás sikerén, illetve kifejtette: a politikai paletta minden oldalának hálás, amiért felelősségteljes és méltó hozzáállásukkal hozzájárultak ahhoz, hogy békességben lehessen fogadni a pápát.
A társadalmi összefogás példáiként megemlítette,
Kiemelte: „a Szentatya tanítása, azok az üzenetek, amelyeket hozzánk intézett, megerősítenek minket, és megszívleljük azokat, amiket mondott”.
Végül köszönetet mondott a magyar sajtónak is a pápalátogatás tudósításában tanúsított korrektségéért.
(MTI) Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd