Ez a romániai politikai jelen és jövő

„Simion, Simion, te szekus ördögfattyú, miért árultál el minket, te büdös cigány.”

„Nekem egyik felülethez sincs semmi közöm, ezúton is elhatárolódom mindennemű tartalomtól, amit az álfiók birtokosa nyilvánosságra hoz” – hangoztatta Palkovics László.
Álfiókot hoztak létre a közösségi médiában Palkovics László korábbi technológiai és ipari miniszter nevében – erről a volt tárcavezető maga tájékoztatta kedden az MTI-t.
Nekem egyik felülethez sincs semmi közöm, ezúton is elhatárolódom mindennemű tartalomtól, amit az álfiók birtokosa nyilvánosságra hoz, akár komment vagy egyéb üzenet formájában” – fogalmazott közleményében Palkovics László.
Az N7 Nemzeti Védelmi Ipari Innovációs Holding Zrt. vezérigazgatója azt is hangsúlyozta: megtette a szükséges jogi lépéseket az ügyben, valamint a Facebookot tulajdonló Meta felé is jelezte a visszaélés tényét.
(MTI)
Nyitókép: Kirill Kudryavtsev / AFP