Varga Mihály hangsúlyozta: a kormány célja továbbra is az, hogy Magyarország kimaradjon a háborúból. Mint mondta, az elhibázott brüsszeli szankciós politika hatására az egész kontinensen magasak a rezsiárak, a magyar családok azonban a legalacsonyabb rezsiárakat fizetik. Ennek fenntartása érdekében az extraprofit-adókból továbbra is fenntartják a rezsivédelmi alapot és annak bevételi oldalát.
Varga értékelése szerint a költségvetés 2022-ben is jól teljesített, az idei cél pedig továbbra is a növekedés megtartása. Idén 1,5%-os, a jövő évben 4% körüli növekedést tűz ki célul a kormányzat. A tárcavezető hozzátette: a célok elérését nehezíti a szankciós politika és maga a háború. A jövő évi költségvetést 2,9%-os hiánnyal kalkulálja a kabinet.
A miniszter szerint csökkenő pályára állhat az infláció, amely éves szinten 6% körülire mérséklődik, ez egyben a kabinet célkitűzése is. 255 milliárdos, a GDP 0,3%-át meghaladó központi tartalékkal is rendelkezik majd a jövő évi költségvetés, tette hozzá, amelyet az instabil gazdasági és geopolitikai környezettel indokolt. Mint mondta, a családtámogatási rendszer megújítása mellett is több mint három és félszer több jut majd családtámogatásokra, mint 2010-ben.
Hasonlóképpen biztosított a nyugdíjasok és a nyugdíjak védelme is.
Az a célunk, hogy Magyarország 2024-ben is védelmet tudjon biztosítani a családok, a munkahelyek, a nyugdíjak és a rezsivédelmi alap számára”,
,