Akciózni kezd az MSZP, hogy megmenthessék a Horn Gyula sétányt

2023. május 26. 17:22

Nyílt levéllel indított a párt, most pedig aláírásgyűjtéssel fenyeget.

2023. május 26. 17:22
null

Molnár Zsolt a Horn Gyula sétányon, a volt miniszterelnök szobra mellett tartott, az MSZP Facebook-oldalán közvetített sajtótájékoztatón azt mondta: nyílt levélben fordul Sára Botondhoz a budapesti kormányhivatal vezetőjéhez, és arra szólítja fel, hogy vonja vissza a közterület elnevezése ellen indított bírósági keresetet.

Szerinte a kereset „semmibe veszi a XIII. kerület, valamint a Fővárosi Közgyűlés döntését, ami brutális támadás a történelem, az önkormányzatiság és Horn Gyula ellen”.

Az ellenzéki politikus közölte, ha Sára Botond nem áll el tervétől, akkor az MSZP a következő hetekben „El a kezekkel Horn Gyulától! Vessünk véget a történelemhamisításnak!” címmel közterületi és online aláírásgyűjtést kezd, kiállva Horn Gyula mellett, véget vetve annak a történelemhamísításnak, amit a kormánypárt elkezdett.

Jelezte, az aláírásgyűjtést Horn Gyula születésnapjáig, július elejéig folytatják.

Nyitókép: Képernyőfotó

Összesen 47 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
APESZ72
2023. május 30. 09:48
Mentsük meg ezt a történelmileg fontos emléket! Sőt, egy történelmi szoborcsoportot kellene ide felépíteni. Apró "dögevő primitív" Antal utasító szobra és az áldozat fogait éppen kirugdosó "Pufajkás disznó" Horn szobra mögött, sunyin megbújna és lesne a patkány, aki besúgta az áldozatot.
kissattila1971
2023. május 28. 20:18
Gyerekek, csak olvasgatok, de ezek szerint még van MSZP? Mérte valaki valamikor a közeli napokban? :) Áldott szép napot. Egyébként, ahogy látom, abból a szép szoborból:) igaz nem volt egy szikár magas pasi:) Könyebben is bújkált ezzel a magassággal:) lehetne kiönteni egy kerítést. Nálunk a parkból pont híjja van egy 3-4 méter szép kerítésnek.
Ma is bukik a Zorbán...
2023. május 28. 08:25
Horn pufajkás, tehát bolsevik terrorista, vagyis potenciális gyilkos volt. Ezt soha sem bánta meg, soha sem kért bocsánatot érte, sőt még tetézte is, '90 után is kommunista maradt! Horn később pártmegbízatásként diplomatatáskában hordta ki hazánkból a dollárt a szovjet elvtársaknak, egy-egy alkalommal 150 ezer dollárt lopott ki az országból. Ez az újabb aljas bűncselekmény-sorozata "elévülés" címén nem lett büntetve később, mert csupán a deviza-gazdálkodás szabályainak megsértéseként kezelték, nem pedig hazaárulásként, ahogyan kellett volna.
u.cserkész
2023. május 27. 15:58
" Vessünk véget a történelemhamisításnak " Ti kezdtétek köcsög. Még emlékszem az 50-es, 60-as évek történelem-tanítására.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!