A Magyar Jelen Nyílt Sisak című műsorában legutóbb Budaházy György szabadulása mellett foglalkoztak az ellenzék kordonbontásával és a tüntetések szerepével is. A műsorvezető Tikvicki Dóra, vendégei pedig Schiffer András, Czutor Zoltán, Szakács Árpád, Budaházy György voltak.
Schiffer András ügyvéd a tüntetések kapcsán azt mondta, hogy „bár a Fidesznek egy Achilles-sarka, amit az oktatáspolitikával csinál”. Majd azzal folytatta, hogy „legfeljebb felháborító, hogy neki áll kordont bontani egy állami fizetésen kitartott képviselő. De nem ők itt a főszereplők” – húzta alá az egykori politikus.