Répássy Róbert, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára felhívta a figyelmet arra, hogy az egyéni kegyelmezés joga a köztársasági elnöké, aki nem köteles indokolni döntését, de most megtette.
Rámutatott arra is, hogy először még a Jobbik követelte Budaházy Györgyék szabadon engedését, a párt a momentumos képviselő megválasztását is támogatta.
Elmondta, nem igaz, hogy mindenkire kiterjedt volna a kegyelem,
még négy kérelmezőnek folyamatban van az ügye.
.Hozzátette: az államfő a jogerős szabadvesztéseket végrehajtásában függesztette fel, ez azt jelenti, hogy az elítéltek még hosszú ideig a büntetés hatálya alatt állnak. Elmondta, a köztársasági elnök döntését azzal indokolta, hogy az elítéltek hosszú időt töltöttek a büntetőeljárás hatálya alatt.