az sem volt ritka, hogy még a napi 300 ezres látogatottságot sem érte el a lap,
de a 10 legolvasottabb internetes portál közé szinte sosem kerül be – ismertette az olvasottsági adatokat az elemző.
Deák azt is kiemelte: a gyenge olvasottságot és a csökkenő befolyást az utóbbi időszakban belső konfliktusok és nézetellentétek tetézték.
Mint, ahogy arról a Mandiner is beszámolt, „a helyzet annyira elmérgesedett, hogy már belső vizsgálat is indult a lapnál, hiszen a munkavállaók egy csoportja szerint az egyik középvezető »toxikusan, zaklató magatartást folytatott«”. Az elmúlt pár napban pedig sorozatos felmondásokról érkeztek hírek. A legutóbb a portál egyik legmeghatározóbb munkatársa, Magyari Péter mondott fel.
Deák Dániel azzal zárta elemzését, hogy véleménye szerint „a 444.hu további süllyedése várható, ugyanakkor a Telex.hu sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, ugyanis az Origo, az Index vagy például a 24.hu messze olvasottabb internetes portálnak számít”.