Egy nő akkor tud minden szerepében helytállni, ha nem akar mindenhol száz százalékig jelen lenni – szexuálpszichológus a Mandinernek

A krízisekkel tarkított évek  – koronavírus-járvány, lezárások, háborús helyzetből fakadó bizonytalanság – milyen hatással voltak a párkapcsolatokra?

A lakásból való „szabadulás” után a párok sokszor azzal kerestek meg, hogy „ez már biztos a vég, 0–24-ben össze voltunk zárva, és így is hónapok óta nincs szex.” Én pedig egyszerűen csak gratuláltam nekik, hogy már önmagában az is teljesítmény, hogy még együtt vannak.

Embert és kapcsolatot próbáló volt ez az időszak, miközben blokkolva voltak az olyan általános párkapcsolat-restauráló, vérfrissítő praktikák, mint például a wellness hétvége, a romantikus vacsora, a napközbeni randik, színház, mozi vagy a nyaralás.

mások esetleg még élvezték is: tipikusan a friss házasok és a kisbabás anyukák, hogy ezáltal valóban közös élménnyé vált a gyermekvállalás. 

Sok szingli pedig ekkor ébredt arra rá, hogy mennyire kell, hogy legyen mellettünk valaki: akinek a számára mindent jelentünk, akinek a legfontosabbak vagyunk, aki megölel és társ a bajban. Hiába van akár 100 match-ed is az online térben, ha nincs, aki átöleljen. Az internetes képi világ intenzív és csábító, ám egészséges esetben nem helyettesíti a valós intimitást.

Egyre több randiapplikáció érhető el. Ezek megkönnyítik vagy inkább megnehezítik a pártalálását?

Is-is.

az, hogy bármilyen hamis profil mögé bújva a csalók lubickolhatnak ebben a helyzetben; illetve, hogy pár sebet begyűjtve sokan még inkább visszahúzódnak a „biztonságos” magányba. 

Mint mindent, ezt is meg kell tanulnunk használni – ahogy megértettük a tévénézés során, hogy ha csak egy arcot mutat a képernyő, az nem jelenti, hogy az adott embernek ne lenne teste; ha 10 cm-esnek látjuk a lovakat, attól azok a valóságban még tényleges nagyságúak. Bíznunk kell a pártalálásban, de egyben figyelni is az intő jelekre, hogy ne égjünk ki a kudarcok miatt, és ne váljunk az online skalpvadászok prédájává. Fontos, hogy óvatosan és normál tempóban haladjon az ismerkedés, ne rohanjunk rögtön előre.

Részemről még mindig jobban hiszek a való életbeli ismerkedésben, azonban tény, hogy egyre több pár talál egymásra internetes párkeresés során, miközben igen kevés a személyes lehetőség. 

Sok 30 feletti nő panaszkodik arra, hogy nem talál olyan férfit, akivel családot alapíthatna. Nem mernek elköteleződni a férfiak?

Szerintem nem az a döntő, hogy félnének a férfiak az elköteleződéstől, sokkal inkább az, hogy „miért is tennék”. A randiapp-ok online dömpingjében válogathatnak, mint egy webáruházban: rapid szex, újdonság, hódítás, és már jöhet is a következő. Nincs felelősség, nincs elszámoltatás, helyette viszont van izgalom és változatosság.

Jönnek a „Miss Hétfők”, „Miss Keddek” és így tovább, hetente változó névsorral. Ahogy egyik férfi ismerősöm mondta: „ott van a lány, szép, kedves, jó az ágyban, még okos is – de rögtön az jut az eszembe, ha volt ilyen jó, van még jobb és még jobb és még jobb…” Függővé tesz ez a kalandozás – vagy épp a pornófilmek, ahol szintén sok ismerkedési motiváció vész el a gyors és biztos kielégülés kínálatában.

Jóképű, sikeres férfiak keresnek fel azzal a kérdéssel, hogy miért nem tudnak szerelmesek lenni. „Majd leszel, ha egyszer nemet mondanak neked” – válaszolom. Felnevet: „Nemet? Nekem!? Hát nekem kell nemet mondanom a lányoknak… Nézd meg, most is egyfolytában írkálnak.” Igen, ma a lányok is kezdeményeznek, ami még inkább elkényelmesíti a fiúkat, akik rendszerint élnek is a lehetőséggel, majd továbbállnak. Van egy régi mondás, hogy: „A szerelem tüze annál erősebb, minél több akadályt kell leküzdenie”. Ma nem kell. Ajtó-ablak nyitva áll. 

Egy nő miként tud egészséges egyszerre helytállni alkalmazottként/vezetőként, feleségként és anyaként?

Akkor tud, ha nem akar mindenhol 100 százalékig jelen lenni, mivel nem lehet. Felállítja a maga preferencia sorrendjét, kijelöli a prioritásokat. Mit hogyan tud megoldani, miben van esetleg segítsége, mi ezeknek a hosszútávú következménye. Ilyenkor egy kördiagramot szoktunk rajzoltatni, majd mint egy tortát felosztani – azonban nem egyenlő szeletekre. Ő az egész, melyikbe mennyi energiát kell/tud fektetni, hány százalékot. Fontos a tudatos tervezés és annak a tudatosítása, hogy nem mi vagyunk rosszak, kevesek, csak a lehetetlenre nincsen megoldás. 

Az anyaság megítélése miként változott az utóbbi évtizedekben? Az apák mennyire vannak jelen a családok életében?

Leggyakrabban sajnos a szélsőségeket látom. Igaz, erre szoktam azt mondani, hogy hozzám általában nem dicsekedni járnak az emberek. Egyik, ha a férfi szinte egyáltalán nem vesz részt a család életében, hiszen az „a nő dolga”, a másik, ha (f)elcserélik a szerepeket. Utóbbira hiába mondja ki mindkét fél, hogy ez mennyire racionális és nem probléma egyikük számára sem.

Például, ha a nő vállalkozása megy jobban és a férfi marad otthon a gyerekekkel, de aztán a hétköznapokban rendszerint mégsem működik. Kerülőúton megjelennek az elfojtott, ki nem mondott érzések: kompenzációk, szexuális zavarok és párkapcsolati problémák formájában. 

Ma egy nő számára ugyanúgy szükséges karriert építeni, mint egy férfinek – hiszen sose tudni, mikor marad egyedül, és kell eltartania magát és a gyerekét/gyerekeit is. Ezért sok nő csak harminc éves kora felett szeretne gyermeket vállalni. A legtermékenyebb időszak azonban a húszas évek, 30 felett 70 százalék, 35 után 30 százalék, a 40 éves kort elhagyva pedig már csak 5 százalék a spontán teherbeesés valószínűsége. Ez jelenti ma az egyik legnagyobb nehézséget a nők számára a párkeresés mellett. 

Miként kerülhető el, hogy a szerepek felcserélődjenek? Mitől nőies egy nő és férfias egy férfi?

Már gyerekként, négy-öt éves korban az óvodában is óriási kíváncsiság övezi, hogy mi az a titok a bugyiban, amiért a társadalom mást vár el a nőktől és mást a férfiaktól – ezért gyakran kölcsönösen meg is mutatják egymásnak. Ilyenkor szokták a felnőttek tévesen azt hinni, hogy a gyerek a szex iránt érdeklődik, miközben egy teljesen ésszerű kérdés foglalkoztatja: mi a különbség?

A munkaerőpiacon és a magánéletben is a legfontosabb, hogy tiszteljük az eltéréseket, és ne akarjunk versengeni olyan dimenzió mentén, ami nem összeegyeztethető az adottságainkkal, például fizikai erőben a férfiakkal. Néha pedig legyünk elég erősek ahhoz, hogy merjünk gyengének látszani – ez persze mindkét nemre igaz!

Milyen egy ideális szexuális felvilágosítás? Illetve milyennek kellene legyen az iskolában?

A szülő legfontosabb szerepe az, hogy modellt nyújtson a gyerek számára:

Az iskola leginkább információátadásra alkalmas.

Ma a legégetőbb problémát a pornófilmek korlátlan elérhetősége adja, ami egyben az első számú szexedukációs forrás is a fiatalok számára. Gyakran már öt-hat éves gyerekek találkoznak vele egy kortársuk közvetítésével; serdülőkorra pedig már szinte függővé válnak és/vagy a párkapcsolatot helyettesítik vele. Amit ott nem látnak: érzelmeket, finom érintéseket, párkapcsolatot, felszabadult beszélgetéseket, megosztott élményeket, óvszerhasználatot. Helyette kapnak agresszív, érzelemmentes, kihasználó, extrém tartalmakat, amit etalonnak hisznek. Egyre több fiatal kedvenc tartalmai a hentai – rajzfigurák –, amikhez szexuális kötődést alakítanak ki.

Ezek káros hatására mindenképpen fel kell készíteni a fiatalokat, hiszen így egy magányos nemzedék nőhet fel. 

Nyitókép: Pixabay // Belső fotó: Schellné Kecskeméti Anna