Szirénázva száguldott át egy mentő a Margit-szigeten, egy férfi szerint a sofőr „nem ember”, ki kellene rúgni

2023. május 25. 08:25

Zavarta őt kutyasétáltatás közben.

2023. május 25. 08:25
null

Különös panaszlevél érkezett április elején az Országos Mentőszolgálathoz (OMSZ), amit végül a Közép-magyarországi régió igazgatója válaszolt meg – olvasható az OMSZ Facebook-oldalán.

Egy férfi azért írt emailt a mentőknek, mert a kutyáját sétáltatta a Margit-szigeten a délutáni órákban, amikor szerinte

A lertak szerint a férfi azért jár a szigetre hetente többször is, hogy „kussba, nyugiba, póráz nélkül lehessen a kutyával”, ami ezúttal elszaladt és csak sokára tudta visszatenni azt rá.

„Akik 150-nel átgázolnak a Margitszigeten, azok nem emberek!”

A történtekért a panaszlevél írója a mentőautó vezetőjét tette felelőssé és már a sorsáról is döntött. „Akkor meg ki kell rúgni az ilyeneket, mert akik 150-nel átgázolnak a Margittszigeten azok nem emberek!” – javasolta, majd azonnali vizsgálatot kért.

Mint a bejegyzésből kiderült, a panasz kivizsgálása kedden lezárult, így a regionális igazgató szerdán tájékoztathatta a bejelentőt. Kiderült, hogy a Központi Mentésirányítás által riasztott mentőegységnek egy óbudai gázolás helyszínére kellett eljutnia a zsúfolt belvárosból, és a közlekedési helyzetet figyelembe véve helyes döntés volt a mentőegység Margit-szigeten történő áthaladása.

A fedélzeti kamera felvételei alapján elmondható, hogy az említett szakaszon valóban sok gyalogos közlekedett, a mentőautó pedig végig használta a megkülönböztető fény- és hangjelzéseit. A mentő ugyan a megengedettnél gyorsabban hajtott, sebessége nem lépte át az 50 km/h-t – ismertették.

Az is jól látható, hogy a közlekedők mindegyike időben észleli a járművet és példásan segítik a haladását. „Az igazgató ugyan maga is állatbarát, mégis megértést kér a mentést hivatásukként szolgáló bajtársak felé, akik egy 25 év körüli sérültnek nyújtottak emelt szintű ellátást” – írták a posztban.

A bejegyzést azzal zárták, hogy a sérültnek mielőbbi felépülést kívántak. Legvégül pedig kijelentették, hogy a panasz okán nem indult eljárás, a mentésben résztvevőknek pedig gratuláltak.

A vonatkozó bejegyzést alább tekinthetik meg:

Nyitókép: Országos Mentőszolgálat Facebook-oldala

Összesen 78 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Gullwing
2023. szeptember 10. 15:58
Micsoda szarember! Bpesti tetves féreg.
Hekimeki
2023. május 26. 08:07
Részemről meg hoznék egy olyan törvényt, hogy kutyát csakis kertes házban lehessen tartani, de ott is egyet B+ !!!!!!!! Minden tele van kutyaszarral és NEM szedik fel a jó qrva anyjukat!!!!!!!
palicsi
2023. május 26. 04:02
Tényleg itt tartunk? A kutya stresszezése nagyobb probléma mint egy ember mentése?
Obsitos Technikus
2023. május 25. 21:37
És hogy hívják ezt a gyökeret? Név, cím, anyja neve, beosztása..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!