Aki hazazavarná Pressmant, etikai vizsgálat elé állítaná Orbánt, lemondatná Karácsonyt

Nagyon meglepett volna, ha szó nélkül elmegy David Pressman sajtótájékoztatója mellett. De nem kellett csalódnom, a Külgazdasági és Külügyminisztériumhoz fordult egy közérdekű bejelentéssel. Mit szeretne elérni?

Éppen a Mandiner cikkeiből értesültem arról, hogy az amerikai nagykövet durván beleavatkozik Magyarország belügyeibe, holott a nemzetközi egyezmények alapján ezt diplomataként nem tehetné meg. Ezért azt kértem, hogy nyilvánítsák persona non gratának és utasítsák ki az országból.

A külügyminisztertől udvarias, de semmitmondó választ kapott

Mit gondol, csomagol már Pressman?

Nem hinném, de én mindenesetre megtettem minden tőlem telhetőt, mert

Eddig és ne tovább! Egyébként korábban is bejelentéssel éltem a nagykövet miatt, amikor magyar bírókat hívatott be magához. Kaptam is Szijjártó Pétertől egy udvarias, de valójában semmitmondó választ, a miniszter a két szövetséges ország jó viszonyára, a józan észre, a kölcsönös tiszteletre hivatkozott. Az elmúlt napokban pedig a Pentagonból kiszivárgott adatok, a lehallgatási ügy miatt tettem közérdekű bejelentést Orbán Viktornak, miután az ő neve is szerepelt az Economist cikkében. Emellett jogosulatlan adatszerzés gyanúja miatt a Nemzeti Nyomozó Irodához, az Alkotmányvédelmi, valamint az Információs Hivatalhoz fordultam.

Önt szinte az egész ország úgy ismeri mint a leghíresebb vagy leghírhedtebb magyar be- vagy feljelentőt. Hogyan kezdte ebbéli pályafutását?

2012 szeptemberétől egy rászorulókat, szegényeket segítő alapítványi középiskolában dolgoztam. De hamarosan rájöttem, hogy ez egy fantomintézmény, hiszen az állami támogatás érdekében 500 tanulót jelentettek be, holott jó, ha 50-en jártak oda. Nekem például papíron egy 31 fős osztályom volt, de soha egyetlen gyerek nem jelent meg a tanításon. Egyébként az alapítvány nem fizette rendesen a fővárosnak az épület után járó bérleti díjat és a közüzemi költségeket sem. Mindezt nagyon rossz néven vettem, ezért két-három héttel a munkakezdésem után megtettem életem első bejelentését költségvetési csalás bűntettének gyanújával, illetve kezdeményeztem a kormányhivatalnál egy törvényességi vizsgálatot, sőt az akkori közoktatási államtitkárnak, Hofmann Rózsának is írtam levelet. Ekkor még nagyon tapasztalatlan voltam – hiszen tanári végzettségem van, nincs jogi diplomám –, az

Mi lett a történet vége?

Három és fél éves küzdelem után a harmadfokon eljáró Kúria az idézőjelben vett iskolát bezáratta, az alapítványt megszüntette. Viszont nem volt teljes a siker, mert a bűncselekmény ügyében eljáró NAV öt és fél év után bizonyítottság hiányában megszüntette az eljárást. Később derült csak ki, hogy már korábban, 2010 előtt is tettek panaszt az intézményre, de a hatóságok akkor sem tettek semmi érdemlegeset, nem vállalták fel, hogy a döntően cigány gyerekeket foglalkoztató iskolával szemben határozottan fellépjenek.

Fantomiskola volt, ahol korábban tanított

Mit nem lehetett bizonyítani, hiszen – ahogy elmesélte – ezek elég nyilvánvaló dolgok voltak?

Az elkövető személyét nem tudta megállapítani az adóhatóság, szerinte nem lehetett eldönteni, hogy az alapítvány elnöke, a kuratóriumi tagok vagy az iskola akkori igazgatója-e a bűnös. Azért szomorú mindez, mert több száz millió forintot csaltak el.

S mit szóltak az iskola vezetői, hogy ön bejelentést tett?

Névtelenül tettem, nem akartam elmondani az igazgatónak, mert hatalmas terror volt az iskolában. A legtöbb tanárt pár hét után kirúgták, velem valamiért kivételt tettek, bár az is előfordult, hogy az üresen kongó osztály egyik padja alá bújtam, amikor jöttek ellenőrizni.

végül 2013 januárjában jöttem el az intézményből.

De ezt követően is folytatta az akcióit.

Igen, mert megtudtam, hogy a Norvég Civil Támogatási Alap bírálóbizottságába – a skandináv pénzek elosztásáról az Ökotárs Alapítvány döntött – bekerült a korábbi iskolám igazgatója, s azt olvastam, hogy a szervezet törvénytelenül használja fel a neki juttatott pénzeket, magyarul nem arra költi, amire kapta. A bejelentésem nyomán kivonult a Nemzeti Nyomozó Iroda, lefoglalt számítógépeket, adathordozókat, de később a büntetőeljárást lefolytató NAV megszüntette a nyomozást bűncselekmény hiányában, mert kiderült, hogy a rendőrség szakszerűtlenül használta fel a bizonyítékokat.

Az egyik Facebook-posztja miatt Tényit is elvitte a rendőrség

Közben ön is kénytelen volt elszenvedni egy visszacsapást, feljelentették egy Facebook-posztja miatt.

Egy zárt csoportban, amelynek csak néhány diák tagja volt, arra utaltam – persze szigorúan átvitt értelemben –, hogy a jogellenes működése miatt a földdel teszik egyenlővé a korábbi iskolámat. Ezzel azt szerettem volna mindössze tudatni, hogy érdemes lesz onnan kiiratkozni. Azt írtam, hogy „ennyi marad belőle”, és ehhez egy olyan videót posztoltam, amely az iraki háborúban készült, és azt mutatta be, hogyan támadták az amerikaiak Bagdad belvárosát. Az iskola igazgatója és az alapítvány elnöke emiatt a rendőrséghez fordult. Nagy botrány lett belőle, kiürítették az iskolát, engem pedig elvittek.

Ezek szerint a nyomozók nem értékelték túlzottan az ön metaforikus líraiságát.

Nem is a rendőrök, hanem inkább az ügyész. Az igazán komoly probléma azonban az volt, hogy az elsőfokú bíróság egyetértett a váddal. Így közveszéllyel fenyegetés vétségében kimondta a bűnösségemet és próbára bocsátott. Megfellebbeztem az ítéletet, a Fővárosi Törvényszék másodfokon felmentett, ezzel viszont az ügyészség nem értett egyet. Harmadfokon, jogerősen a Fővárosi Ítélőtábla állapította meg, hogy nem követtem el bűncselekményt. Tehát végül megnyugtatóan zárult le az ügy, de

Viszont azóta is lankadatlanul írja az elektronikus leveleit a különböző hatóságoknak, s hangsúlyozza, hogy ezek bejelentések és nem feljelentések. Attól fél, hogy retorzió érheti az esetleges hamis vádak miatt?

Valóban bejelentéseket teszek – eddig egyetlen feljelentéssel sem éltem – és általában ismeretlen tettesek ellen, de nem azért, mert félek bármitől is. Engem az motivál, hogy kiderüljön az igazság, az arra hivatott szervezetek szerezzenek érvényt a törvényességnek, és nem az, hogy megteljenek a Gyorskocsi utcai rendőrség fogdái. Arról van szó, hogy egyszerűen rosszul viselem, ha nem történik semmi azokban a rendkívül gyanús ügyekben, amelyekre a sajtó felhívja a figyelmet. Pedig meggyőződésem, hogy ezeket a cikkeket a hatóságok emberei is olvassák, ők is látják, hallják a tévében, rádióban, hogy mik történnek, ennek ellenére gyakran a fülük botját sem mozgatják. 

Több mint ezer bejelentésnél tart

Akkor úgy érzi, hiánypótló tevékenységet végez?

Így is mondhatjuk. Elolvasom a cikket, felidegesítem magam, hogy már megint mik történtek. Egy idő után lenyugszom, leülök a számítógéphez és megírom a levelet.

Ön – mint említette – nem jogász, honnan tudja, miként kell szakszerűen megfogalmazni egy beadványt, segít önnek valaki?

Amikor ellenem folyt büntetőeljárás volt ugyan ügyvédem, de már akkor is én írtam a beadványok többségét, ő csak szignálta azokat. A bejelentéseim elkészítésében viszont nem segít senki. Folyamatosan képzem magam, tehát autodidakta módon szerzem meg azt a tudást, amire szükségem van.

Nem íratkozik be a jogi egyetemre? Csinálhatná mindezt főállásban is.

Nem tervezem, jól érzem magam magyartanárként. De tény, hogy megfertőzött a közélet.

Hány bejelentésnél tart, számon tudja még ezeket tartani, s azt is, hogy miként zárultak le?

Jóval több mint ezernél, de az ügyek száma ennél kevesebb, mert számos esetben egy információ alapján több hatóságot is megkeresek. Sokáig napra kész volt a nyilvántartásom, de bevallom, pár évvel ezelőtt elveszítettem a fonalat.

vagy csak semmitmondó választ kaptam, így fogalmam sincs, ezeknek mi lett a sorsa. Ezt rendkívül kiábrándítónak és felháborítónak tartom – és csak nagyon nehezen tudom megemészteni –, mert azt jelzi, hogy a hatalmi gépezet szervei, a rendőrség, ügyészség, kormányhivatalok, minisztériumok gyakran nem foglalkoznak normálisan az állampolgárok jelzéseivel, pedig az egyszerű emberek, amilyen én is vagyok, sokat tudnának segíteni. A fennmaradó hatvan százalék egyik felében lezárult az eljárás, többnyire azzal, hogy nem történt bűncselekmény, vagy az nem bizonyítható, pár tucat – főleg kisebb súlyú esetben – azonban megnyugtató döntések, jogerős ítéletek születtek. A hatvan százalék másik felében pedig még mindig tartanak az eljárások.

A kispesti korrupciógyanús ügyben még mindig nem tudunk semmit

Mit tart a legnagyobb sikerének?

Azt, hogy közlekedési bűncselekmény elkövetése miatt jogerősen elítélték azt a magyar kamionvezetőt, aki Franciaországban ráhúzta a kormányt az úton szaladgáló migránsokra, veszélyeztetve az életüket. Emiatt rengetegen támadtak, lebénult a Facebook-oldalam, azt vetették a szememre, hogy a menekülteket támogatom a sofőrrel szemben. Azt persze a legtöbben nem tudták, hogy én a szabálytalankodó migránsok ellen is tettem bejelentést, de őket nyilván nem tudták elfogni.

S mit tekint kudarcnak?

Azt, ha a nyilvánvalónak tűnő bizonyítékok ellenére megszüntetik a nyomozást bűncselekmény vagy bizonyítottság hiányában, vagy nem válaszolnak egy fontos bejelentésre, illetve azt, ha megmagyarázhatatlanul sokáig tart az eljárás. Biztos sokan emlékeznek a kispesti önkormányzat korrupciógyanús esetére. Egy videófelvétel került a nyilvánosságra, a szereplői pedig arról beszélgetnek kedélyesen – miközben egyikük egy fehér port tartalmazó zacskót pörget a kezében –, hogyan lehet lenyúlni a kerület pénzét. Három és fél év telt el azóta, és a közvélemény nem tudja, hogy áll az ügy. Hasonló a helyzet a Városháza tervezett eladása kapcsán kirobbant ügy kapcsán is – erről Anonymus számolt be több ízben –, ezekből az derült kit ki, milyen

17 bejelentést tettem – Karácsony Gergelynél kezdeményeztem például a Fővárosi Közgyűlés feloszlatását is –, ám azóta sem tudjuk, történt-e érdemi eljárási cselekmény. De a fiatal fiúkat kedvelő pedagógiai asszisztens gyomorforgató ügyében sem értem a késlekedést. Bár az csupán néhány hete történt, akkora volt a felháborodás, hogy a rendőrségnek már az én bejelentésem előtt meg kellett volna kezdenie a nyomozást, a kormánynak pedig már régen be kellett volna jelenteni, mit kíván tenni, hogy ne fordulhasson elő, hogy ilyen aberrált alakok gyerekek közelébe kerüljenek. Ezért kénytelen voltam az Igazságügyi és a Belügyminisztériumnál jogszabály-módosítást kezdeményezni.

Egy rendőr szerint a Magyar Nemzetnek nem lehet hinni

Gondolom, a hatóságok néhány tagjával már-már bensőséges viszonyt alakított ki, de azon sem lepődnék meg, ha mások viszont ki nem állhatnák az állandó akadékoskodása miatt.

A legtöbbjükkel teljesen korrekt viszony alakítottam ki – például a titkos tevékenységet folytató szerv, az Alkotmányvédelmi Hivatal meglepetésemre rendszeresen válaszol a beadványaimra –, hiszen gyakran kerülünk kapcsolatba egymással, van, amikor csak levelezés útján, de személyesen is, hiszen gyakran idéznek be tanúnak. Volt, hogy egy nap alatt háromszor is meghallgattak különböző rendőrségi osztályokon, de arra is volt példa, hogy vasárnap papucsban fogadott a nyomozó. Az esetek többségében azt tapasztaltam, hogy lelkiismeretesen, szakszerűen járnak el, de nem egyszer tűnt fel, hogy a hatóság emberei kimondottan kormányellenesen álltak az adott ügyhöz. Előfordult, hogy az egyik rendőr a Magyar Nemzetet lobogtatva kijelentette, ami ebben van leírva, az biztos nem igaz. Másikuk pedig épp a kispesti sztori drogos szálára utalva azt mondta, nem is kellett volna nyomozást indítani, mert nehezen bizonyítható, hogy kábítószer volt a zacskóban. De

őt akarta inkább lecsukatni, ahelyett, hogy a bejelentésemmel foglalkozott volna érdemben. Ennyit arról, hogy a rendőrség, az ügyészség úgy táncol, ahogy a Fidesz vagy a kormány fütyül. Sajnos sokszor nem a jogszabályok szerint dőlnek el az ügyek, hanem az alapján, hogy milyen beállítottságú ember asztalára kerülnek.

Ha már itt tartunk, önt időnként azzal vádolják, hogy ezekkel a beadványaival, bejelentéseivel a kormányt segíti, hiszen olyan ügyekre reagál, amely az ellenzék számára kínosak.

Sőt, Fidesz-bérencnek, Fidesz-kémnek is neveztek már. Az nyílt titok, hogy jobboldali, konzervatív beállítottságú ember vagyok, tagja voltam a kormánypártnak. Ennek ellenére nem válogatok az ügyekben, számos esetben olyan bejelentéseket tettem, amelyek a Fidesznek voltak kellemetlenek. Például etikai vizsgálatot kezdeményeztem Orbán Viktor ellen, amikor Simicska Lajos azt mondta, a miniszterelnök korábban – amikor még jóban voltak – arra kérte meg, hogy a Roszatom pénzéből vásárolja meg az RTL Klubot. De kezdeményeztem vagyonosodási vizsgálatot Mészáros Lőrinc ellen is. Gondolom, ezek elég meggyőző bizonyítékok arra vonatkozóan, hogy igyekszem pártatlan lenni.

S ennek a két eljárásnak milyen következményei lettek?

Gyorsan „kiderült”, hogy már nem vagyok tagja a Fidesznek, a vállalkozó esetében pedig nem tudom, mert ez állítólag adótitok.

Fontos számára, hogy a cikkek tartalmazzanak bizonyítékokat

A sajtón keresztül beszerzett információkon kívül folytat „magánnyomozást” is?

Nem, arra már nem lenne kapacitásom. Az újságok, portálok, más elektronikus médiumok éppen elég munícióval látnak el, jelentős részük remek oknyomozó munkát végez, ezeket jól fel tudom használni. Gyakran például csak a sajtóból tudom meg, hogy valamely, általam elindított ügy miatt nyomozást, vizsgálatot rendeltek el, vagy éppen hol áll a büntetőeljárás. Így segítik a munkámat, mint ahogy számos esetben én is a hasznukra vagyok.

Melyik médiumokra támaszkodik szívesen?

Korábban a Magyar Nemzet volt a legfontosabb, az utóbbi időben kezd hozzá felzárkózni a Mandiner, amelynek előfizetője is vagyok...

Megtisztelő.

... de idetartozik még a Hír Tv, az Index, a Pesti Srácok, ugyanakkor az úgynevezett ellenzéki beállítottságú orgánumok, az ATV, 444, Telex, 24 is bőven ellátnak feladattal. Azokat az újságírókat szeretem, akik nemcsak leírnak valami szenzációs értesülést, hanem azokat konkrét bizonyítékokkal is alátámasztják. Egyébként azt sem tartom kudarcnak, ha egy cikk, riport állításáról bebizonyosodik, hogy nem volt igaz.

S nagyon lényeges, hogy csak a közérdeklődésre számot tartó ügyekkel foglalkozom, pedig sokan megkeresnek az egyéni problémáikkal – például, hogy átverte valaki és segítsek rajta –, de őket el kell utasítanom, bármennyire együttérzek is velük.

Mennyi ideje megy el erre a munkára? Mert nyugodtan nevezhetjük annak, amit csinál.

Kezdetben gyakran napok, de legalábbis több óra telt el, mire megírtam egy bejelentést. Ma már sokkal profibb vagyok, egy egyszerűbb levél megvan fél óra alatt. Ugyanakkor tény, hogy állandóan a híreket kell figyelnem, rengeteget olvasok, nézem a tévét, hallgatom a rádiót. Más koncertre, meccsre, kocsmába jár, én ezzel töltöm el az időmet, de így érzem jól magam, ez kell az optimális közérzetemhez.

Ma már többen témákat ajánlgatnak neki

A barátai, kollégái, ismerősei – már elnézést! – nem tartják őrültnek?

Akik nem ismernek jól, lehet, hogy annak tartanak, de ez hidegen hagy. Nekem az számít, hogy azok mit gondolnak, akik a környezetemben vannak. Közülük kezdetben többen furcsállották az ügyeimet, ma már azonban megszokták, sőt, elfordul, hogy ők szólnak, ha olvastak valami izgalmasat, hogy érdemes lenne foglalkoznom vele.

Hányszor fenyegették meg, érte fizikai vagy egyéb inzultus a bejelentései miatt?

A beszélgetésünk elején említett iskolaügyet leszámítva semmi ilyesmiről nem tudok beszámolni.

Ez meglepett. 

Engem is, nem is tudom az okát.

Ahhoz képest, amilyen érdekes dolgot csinál meglehetősen keveset szerepel személyesen a sajtóban, ennek mi az oka?

Eddig egyetlen komolyabb interjút adtam, még a régi Hír Tv-ben Kálmán Olgának az Egyenesen című műsorában, ez jó pár éve volt. De nem is szeretnék a médiában közvetlenül megjelenni, mert

a különböző cikkek, híradások alapján.

Meddig akarja ezt folytatni?

Amíg van elég energiám, motivációm. Bár előfordultak már komoly mélypontok az életemben, amikor azt tapasztaltam, hogy a hatóságok nem akarnak partnerként kezelni, de előbb-utóbb túlteszem magam ezeken, mert fontosnak tartom azt, amit csinálok, holott semmi hasznom nincs belőle, anyagi pedig főleg nem. Ezért egyelőre nem akarok leállni.

Nyitókép: Mandiner