Nyílt levelet írtunk az igazságügyi miniszternek és a frakcióknak

„Tisztelt Frakcióvezető Asszony/Úr!

Március 15-én nemcsak az 1848-as forradalmat, hanem a magyar sajtó napját is ünnepeltük. A százhetvenöt évvel ezelőtt a történeti alkotmányunk részét képező 1848. évi XVIII. törvénycikkel megteremtett polgári sajtószabadság hosszú és kacskaringós úton, számos történelmi kitérővel, de a XXI. század elejére megvalósult Magyarországon: szabad a lapalapítás, a médiumok szabadon kritizálhatják a közhatalom gyakorlóit, a sajtótermékek pedig a széles nyilvánosság számára is hozzáférhetők.

Ha összehasonlítjuk hazánkat az Európai Unió többi tagállamával, nincs miért szégyenkeznünk: majdhogynem elképzelhetetlen, hogy Magyarországon olyan sajnálatos újságíró-gyilkosságok történjenek, mint amilyenek Máltán vagy Szlovákiában történtek az utóbbi években.

Van azonban egy olyan aspektusa az újságírói munkára vonatkozó jogi szabályozásnak, ahol lenne tér a további előrelépésre: ez pedig a rágalmazás és becsületsértés büntetőjogi tényállása, mely jelen formájában furkósbotként használható. Az újságírók kénytelenek vagy öncenzúrát gyakorolni, vagy vállalni a sokszor évekig tartó, megterhelő büntetőeljárást.

A probléma egyetemes, politikai oldalaktól független. Néhány példa az elmúlt évekből: az akkor indexes, ma már a 24.hu-nál dolgozó Spirk Józsefet évekig korlátozta munkájában egy ellene indult büntetőeljárás. Az Index exfőszerkesztőjét, Uj Pétert is vád alá vonták, sőt el is ítélték rágalmazás, majd becsületsértés miatt. A 444 főszerkesztőjeként dolgozó újságírót végül a Kúria mentette fel. A szintén 444-es Halász Júlia ellen is indult már büntetőeljárás, őt jogerősen elítélték rágalmazás miatt. Emlékezhetünk Dezső András újságíró ügyére is, őt az első fokon eljáró bíróság elítélte rágalmazásért, hogy aztán hosszúra nyúlt eljárás után a Fővárosi Törvényszék hozzon ügyében felmentő ítéletet.

A jobboldali sajtó sem maradt büntetőeljárások nélkül. A Pesti Srácok több munkatársa ellen indult már büntetőeljárás, Füssy Angéla oknyomozó újságírót, valamint a lap egykori főszerkesztő-helyettesét pedig már el is ítélték rágalmazás miatt. Emlékezetes, Szarvas Szilveszternek a fényképe is felkerült a rendőrségi honlapra, miután elfogatóparancsot bocsátottak ki ellene, amiért nem jelent meg egy rágalmazási ügy tárgyalásán.

Anélkül, hogy belemennénk ezen ügyek bővebb ismertetésébe, megállapíthatjuk, hogy a fenti újságírók többsége jóhiszeműen végzett munkája vagy éppen könnyelműen leírt mondatai miatt került büntetőbíróság elé. Lehet, hogy nem jártak el kellő körültekintéssel – ez minden munkáját végző emberrel előfordulhat, dolgozzon bárhol –, ezért velük szemben jogosan lépett fel a sértett, azonban az évekig húzódó büntetőeljárás helyett lett volna más módja az elégtételnek.

Természetesen a véleménynyilvánítás szabadsága nem korlátlan alapjog. Ahogy az Alaptörvény is kimondja, annak gyakorlása »nem irányulhat mások emberi méltóságának a megsértésére«.

Alapjogot korlátozni azonban csak a szükségesség és arányosság kritériumrendszerének figyelembevételével, az elérni kívánt cél erejéig, a lehető legenyhébb eszközzel lehet. Eszközből azonban jelenleg több is áll azon közszereplők rendelkezésére, akik becsületük vélt vagy valós megsértése miatt jogi úton akarnak elégtételt venni: a valótlan, a becsület csorbítására alkalmas tényállításokkal szemben sajtó-helyreigazítást kérhetnek, melynek elmaradása esetén polgári pert kezdeményezhetnek. Jó hírnevük megsértése esetén pedig személyiségi jogi per indítható, amelyben busás sérelemdíjat követelhet a sértett.

A sajtóperen és a személyiségi jogi peren túl a jelenlegi szabályozásnak köszönhetően a sértett magánindítvány útján büntetőeljárást is indíthat. Ezek a párhuzamos szabályozások véleményünk szerint indokolatlanok, visszaélésre, elrettentő szándékkal folytatott bosszúhadjáratra adnak lehetőséget, és felesleges terhet jelentenek mind az állam, mind a terhelt és a sértett számára.

Állami érdek, hogy csak a társadalomra jelentős veszélyt magukban hordozó, enyhébb eszközzel nem szankcionálható cselekmények megítélése kerüljön a büntetőbíróságok elé. Ellenkező esetben a büntetőügyek száma megsokszorozódik, a büntetőbíróságok túlterheltsége növekszik, a büntetőeljárások pedig elhúzódnak. Ez az igazságszolgáltatás hatékony, gyors működését akadályozza, ami nem csupán a büntetés elrettentő, megtorló jellegét és a hatékony jogvédelmet teszi kétségessé, de a tisztességes eljáráshoz való jogból fakadó észszerű idő jogállami követelményét is csorbítja.

A büntetőjog ultima ratio jellegét ráadásul az adja, hogy a büntetőjogra csak végső eszközként tekinthetünk, vagyis büntetőeljárásra csak akkor kerülhet sor, ha a büntetőjogon kívüli eszközök az adott élethelyzet, konfliktus kezelésére már egyáltalán nem alkalmasak. Ezt az alkotmányos követelményt az Alkotmánybíróság is kimondta, amikor szigorú mércét állított a törvényhozónak a büntetendő magatartások körének meghatározásához. Az Alkotmánybíróság a 30/1992. határozatában úgy érvel, hogy »valamely magatartás büntetendővé nyilvánításának szükségességét szigorú mércével kell megítélni: a különböző életviszonyok, erkölcsi és jogi normák védelmében az emberi jogokat és szabadságokat szükségképpen korlátozó büntetőjogi eszközrendszert csak a feltétlenül szükséges esetben és arányos mértékben indokolt igénybe venni, akkor, ha az alkotmányos vagy az Alkotmányra visszavezethető állami, társadalmi, gazdasági célok, értékek megóvása más módon nem lehetséges«. Továbbá, és ez talán jelentősebb, azt is megállapította, hogy a büntetőjogi szankciókkal nem a közvéleményt és a politikai stílust kell formálni – ez paternalista hozzáállás –, azokat csak más jogok védelmében az elkerülhetetlenül szükséges esetekben lehet alkalmazni.Ez azt jelenti, hogy a büntetőjogilag tilalmazott cselekménynek olyan súlyúnak kell lennie, hogy más jogágak felelősségi rendszerei, így például a sajtójog, a polgári jog vagy a szabálysértési jog eszközei ne legyenek elégségesek az ilyen magatartást tanúsítókkal szemben.

A fenti három eszköz – sajtóper, személyiségi jogi per, büntetőper – közül viszont véleményünk szerint az első kettő eszköz szükséges, de egyúttal elegendő a sérelmet szenvedett fél hatékony igényérvényesítéséhez. A büntetőjogi fenyegetettség jóval aránytalanabb a többinél: egy szintre helyezi az újságírót – akinek tevékenysége, azzal együtt, hogy néha sérthet bizonyos érdekeket, hozzájárul egy plurális, szabad, a közügyeket minden oldalról ismerő társadalom kialakulásához – a köztörvényes bűnözőkkel. Ráadásul a hosszadalmas jogi procedúra nem szolgálja a sértett érdekeit sem. Utóbbiét azért nem, mert ha a vádlottat végül jelentősebb pénzbüntetésre ítélik is, az összeg nem a sértetthez, hanem az államhoz kerül. Ezzel szemben a polgári eljárásban megítélt sérelemdíjat a sértett kapja, ráadásul nagyobb valószínűséggel is, hiszen polgári perben a kiadó is alperes lehet. Ez biztosabb teljesítést jelenthet.

Összességében tehát úgy gondoljuk, hogy az esetleges túlkapások kezelésére a büntetőjogi út szükségtelen, az könnyen kiváltható lenne egy hatékonyan működő sajtó- és polgári peres gyakorlattal, ezért indítványozzuk a 2012. évi C. törvény 226., 227., és 228. paragrafusának felülvizsgálatát.

Tisztelt Frakcióvezető Asszony/Úr! Végezetül szeretnénk felhívni a figyelmét arra, hogy amennyiben javaslatunk kedvező fogadtatásra találna, az nemcsak az újságírók munkájának szabadabbá válását hozná el, hanem a szabályozás összhangba kerülhetne az elmúlt években kikristályosodni látszó alkotmánybírósági gyakorlattal is, amely a közéleti vitákról tudósító újságíró felelősségét igyekszik új alapokra helyezni, új értelmezési keretet adva ezzel a rágalmazás híreszteléssel való megvalósításának.

Az Alkotmánybíróság a 34/2017. határozatával azt mondta ki, hogy »a sajtónak elsőrendű alkotmányos feladata a közérdekű információk, köztük a közéleti szereplők megnyilatkozásainak, álláspontjainak terjesztése. Nemcsak annak van jelentősége, hogy a közügyek vitájához tartozó információk terjesztése a sajtó alkotmányos küldetése, hanem annak is, hogy a demokratikus vita többi résztvevőjének pedig joga van ehhez a tájékoztatáshoz. Különösen fontos tehát, hogy a sajtó a közvita számára releváns körülményekről minél szabadabban számolhasson be«. Ez azonban csak akkor történhet meg, ha az újságírónak nem kell attól tartania, hogy cikkéért büntetőbíróság elé citálják.

A 3052/2022. AB határozat szerint egy közéleti vita alapját képező ügyben a közéleti szereplők közléseiről tudósító újságírók nem saját állításaikat vagy véleményüket tárják a nyilvánosság elé, nem saját gondolataikkal igyekeznek befolyásolni a szélesebb közvéleményt. A testület szerint »a közéleti szereplők kijelentéseit közvetítő sajtónak a valótlan tényállításokért fennálló felelőssége más mérce szerint ítélendő meg ahhoz képest, amikor a szerkesztők és újságírók pusztán saját elképzeléseik és előzetes döntéseik mentén határozzák meg a médiatartalmat. Ilyenkor ugyanis a sajtó működésének fókuszában nem a közvita saját érvekkel való gazdagítása és befolyásolása, hanem a közéleti vitában résztvevő többi szereplő megnyilvánulásainak naprakész és hiteles becsatornázása áll«. Az ilyen jellegű tudósításokkal kapcsolatban a közéleti vita érdeke mindenekelőtt az elhangzottak pontos, a hírek aktualitásához igazodó közzétételét igényli, ami álláspontunk szerint nem valósítható meg teljeskörűen a büntetőjogi fenyegetettség árnyékában.

Másképpen megközelítve, az egyes közéleti szereplők egymás közötti vitája esetén az újságírók felelősségét szélesebb összefüggésben kell értelmezni. Amennyiben a kijelentések a közéleti szerepelők politikai tevékenységére, programjára vagy közéleti hitelességére, alkalmasságára vonatkoznak, vélelmezhető, hogy a befogadók ezt nem az újságíró egyéni állításainak értelmezik, hanem a megszólaló vagy megszólaltatott saját felelősségére tett közléseinek.

Nem lényegtelen az a körülmény sem, hogy a személy méltóságát vagy becsületét sértő cselekmények büntetőjogi szankcionálhatóságának részleges vagy teljes eltörlésével az Európa Tanács által meghatározott irányba is tennénk egy lépést, Terry Davis, az ET akkori főtitkára már 2006-ban javasolta a rágalmazás miatti büntetőjogi felelősségre vonás eltörlését. Magyarország a törvénymódosítással olyan országokhoz csatlakozhatna, mint Észtország, Írország vagy Ciprus. Bízva az általunk leírtak megfontolásában, maradunk tisztelettel:

Transzparens Újságírásért Alapítvány”

Nyitókép: Pixabay. Illusztráció.