„Ezért fontos, hogyan tudjuk ezt a hivatást minél inkább vonzóvá és megbecsültté tenni, hiszen azt szeretnénk, ha a legjobbak választanák a pedagógushivatást, azt szeretnénk, ha a legelhivatottabbak lennének azok, akik gyermekeink nevelését mellettünk, szülők mellett a hétköznapokban teljesítik” – jelentette ki.
Hozzátette, mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a fiatalokat megszólítsa a pedagógusszakma, valamint vissza lehessen hívni a pályára azokat, akik valami miatt elhagyták ezt a hivatást.
„Jó pedagógusokra van szükségünk, elhivatott pedagógusokra van szükségünk, olyan nagybetűs pedagógusokra, akik nyomot tudnak hagyni egy életen keresztül a gyermekeinkben”