„Szentséges atya, Isten hozta önt, a béke emberét Magyarországra” – ezekkel a szavakkal köszöntötte Novák Katalin Ferenc pápát a Karmelita kolostorban. A köztársasági elnök azt mondta, mi magyarok így köszöntjük a kedves vendéget, majd azzal folytatta, „hisszük, hogy a szentatya érkezése éppen most, éppen ide, Magyarországra nem véletlen, nem is világpolitikai összefüggések következménye csupán, több mint a magyar katolikus egyház és magyar állam meghívásának elfogadása. Őszentsége budapesti látogatása kairosz, az éppen alkalmas pillanat és hely a találkozásra, a harangok megkondítására, az igazságos béke meghirdetésére” – jelentette ki az államfő.
A keresztény értékeken nyugvó élet
Isten megfelelő időben összehozza, erővel vértezi fel azokat – fogalmazott –, akik bíznak a szeretet, összefogás és a béke erejében. Mi, magyarok abba a magasságba akarunk felemelkedni, ahol Krisztus híveinek és különbség nélkül minden jó akaratú, békét kereső embernek a magától értetődő összetartozását megtaláljuk, ahol az életünk megújulása vár ránk – jelentette ki, s arról beszélt, akkor jött Ferenc pápa, amikor erre a legnagyobb szüksége van Magyarországnak és Európának. S a szentatya megerősít bennünket abban – mondta –, hogy a keresztény értékeken nyugvó életnek van alapja, értelme és jövője a 21. században is.
S a köztársasági elnök kitért arra, Magyarország deklarálta az Alaptörvényében, hogy
védjük a házasság intézményét mint egy férfi és egy nő között