Túl nagy volt a kísértés: börtön területéről is loptak a fémtolvajok Kiskunhalason

2023. április 05. 10:02

A két férfiből és egy nőből álló bűnözői csoport nem tudott ellenállni az ereszcsatornának és a bádoglemezeknek.

2023. április 05. 10:02
null

Vádat emelt a Kiskunhalasi Járási Ügyészség két férfi és egy nő ellen, akik elsősorban fémből készült tárgyakat loptak el, az egyikük egy alkalommal még

a kiskunhalasi börtön területére is bemászott, hogy lebontson egy ereszcsatornát és néhány bádoglemezt.

A vádirat szerint a fosztogatók 2022 márciusa és szeptembere között kilenc lopást követtek el, általában telephelyekre, raktárokba, melléképületekbe hatoltak be. Egy alkalommal az egyik férfi, az elsőrendű vádlott bemászott a Kiskunhalasi Országos Büntetés-végrehajtási Intézethez tartozó ingatlan területére, és egy használaton kívüli garázsépület tetejéről lebontotta az ereszcsatornát és egyéb bádoglemezeket, majd azokat a kerítésen át kidobálta társának, a női vádlottnak.    

Több százezer forintos kár

A férfi továbbá az áramszolgáltató üzemi területén, illetve a nyílt utcán öt elektromos elosztószekrényt tört fel, és azokból több százezer forint értékben réz vezetékeket és egyéb, fémből készült alkatrészeket lopott el. Ezen felül feltört egy gazdasági társaság telephelyén lévő raktárat is, női társával

onnan szintén több százezer forint értékben vittek el szerszámokat és építési anyagokat. 

A másik férfi is főként fémből készült tárgyakat vitt el, ellopott ereszcsatornát, zászlótartó vasrudakat, talicskákat és alumínium létrát is. Az ügyészség mindhárom gyanúsítottal szemben többrendbeli lopás miatt emelt vádat, bűnösségükről a Kiskunhalasi Járásbíróság dönt.

(MTI)

Nyitókép: Magyarország Ügyészsége

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
csulak
2023. április 05. 18:52
miert nem mentek lopni gyurcsanyhoz?
nempolitizálok
2023. április 05. 11:57
Dán vendégmunkások már a színesfémre is rákaptak.
Alaric
2023. április 05. 11:48
Régebben a börtönökből kifelé szöktek. Új idők, új szokások ... akarom mondani, szökések.
Upuaut
2023. április 05. 11:12
.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!