Kormányinfó: június 30-ig maradnak az árstopok

2023. április 20. 09:44

Háború, árstopok, ukrán gabonaexport, rezsicsökkentés – ezek voltak terítéken a csütörtöki Kormányinfón. Mutatjuk a részleteket!

2023. április 20. 09:44
null

Szerdán ismét kormányülést tartottak, erről Orbán Viktor miniszterelnök számolt be közösségi oldalán. Szentkirályi Alexandra nem sokkal később közölte: csütörtökön 9:30-tól Kormányinfót fognak tartani.

A Kormányinfó elején Gulyás Gergely arról beszélt, hogy több százezren haltak meg eddig a háborúban, mindkét oldalon egyre több fegyver kerül a frontra, így pedig a háború beláthatatlan ideig elhúzódhat. Néhány nyugati ország szegényített urántartalmú fegyvereket küld, míg az oroszok nukleáris fegyvereket tesztelnek – tette hozzá. A kormánynak nem változott az az álláspontja, hogy a NATO ne keveredjen bele a háborúba.

Nem szállítunk továbbra sem fegyvereket, a kormány a béke pártján van

– szögezte le a miniszter.

Közölte: a kormány küzd a szankciós infláció ellen. Gulyás szerint amíg háború és szankciók vannak, addig infláció is lesz. A cél az, hogy ennek az évnek a végére egy számjegyű legyen az infláció, ehhez sok tényezőnek kell hozzájárulni, a nagy élelmiszerláncok árpolitikáját figyelik,

június 30-ig meghosszabbították az árstopokat.

Gulyás Gergely elmondta: a kormány üdvözli azt a szándékot, hogy a kamatfolyosó felső szélének csökkentéséről a Monetáris Tanács dönthet, ez a hitelkamat csökkenése irányába mutathat.

Gabonaexport tilalom június végéig

A magyar agrárium is szóba került a Kormányinfón: Gulyás bejelentette, a mezőgazdasági öntözés idén ingyenes lesz, ennek költségeit a kormány átvállalja. Ennek költsége tíz milliárd forint. 

Újabb rezsicsökkentéssel kapcsolatos döntés született a kormányülésen:

a mikrovállalkozások esetében az átlagfogyasztás feletti áramfogyasztását a lakossági piaci árakhoz igazítják, mindez azt jelenti hogy egy kilowatt ára 70 forint lesz

– jelentette be Gulyás. A miniszter hangsúlyozta: fenntartják a rezsicsökkentés politikáját.

Az ukrán gabona kapcsán a miniszter hangsúlyozta: a gabonaexport tönkreteszi a magyar gazdákat. „Az a helyet még egyszer nem állhat elő, hogy a magyar agrár piacot szétverje az ukrán gabona” – fogalmazott a miniszter. Kiderült: tranzitszállításokra továbbra is van lehetőség, csak Magyarországra nem lehet szállítani. Gulyás azt is elmondta, a jelenlegi szabályok szerint június 30-ig él a tilalom az ukrán gabonatermékek behozatalával kapcsolatban.

Új intézkedések az alapvető élelmiszerekre

Szentkirályi Alexandra az árstopokkal kapcsolatban leszögezte: nincs pardon a trükközésre. Minden boltnak az előírt mennyiségű készletet biztosítania kell az árstopos termékekből. Amíg maradnak az árstopok, addig a hatóságok folyamatosan ellenőrizni fognak. Hozzátette: ezekben a nehéz időkben nincs helye a nyerészkedésnek.

A kormányszóvivő arról is beszámolt, a kormány úgy döntött: az alapvető élelmiszereknek 20 kategóriára kell bontania, s heti akciót kell hirdetnie az áruházaknak ezen termékcsoportok esetében. Elmondta: július 1-től lép életbe ez a rendelet, és a legkisebb boltokra nem vonatkozik majd.

Kérdésünkre elmondta: a húsz termékkategórián – például tejtermék vagy zöldség-gyümölcs – belül kell majd az élelmiszerboltnak választania egy-egy terméket, amelyet hetente akcióban kell értékesítenie. Arról, hogy meddig lesz érvényben ez a kötelezettség, a részletszabályokban döntenek.

Nem a kormányé a szolidaritási adó

Karácsony Gergely szerdai kijelentéséről, miszerint a főváros nem fizeti be a szolidaritási adót, Gulyás elmondta: azt látjuk, hogy komoly megtakarításokból és növekvő adóbevételekből – a főpolgármester elmondása szerint – csődhelyzetbe került a főváros.  

A szolidaritási adó nem a kormányé, hanem a településeké, tehát tévedés, hogy ezzel a kormányt finanszíroznák – húzta alá. 

A főváros a Tarlós Istvánék által megtakarított pénzt elköltötte, Karácsony Gergely pedig megpróbál szót fogadni Gyurcsány Ferencnek 

– mondta Gulyás Gergely. 

Gulyás Gergely arra arról, hogy David Pressman, az USA magyarországi nagykövete meghívta a februári széder-estre a korábbi antiszemita kijelentéseiről elhíresült Gyöngyösi Mártont, a Jobbik elnökét, a miniszter azt mondta: 

Ha a nagykövet azt akarta elősegíteni, hogy Gyöngyösi Márton korábbi, a zsidók összeírására vonatkozó céljait megvalósítsa, akkor ebben kétségtelenül segített neki.

Elkéstek az amerikaiak

Az amerikai nagykövetség magyarországi, oroszellenes plakátkampányáról elmondta: támogatnának egy ilyen kampányt, de

rossz az időzítés, az amerikaiak több mint hatvanöt évet késtek ezzel. 

Az igazságügyi törvénymódosításról szóló Európai Bizottsággal folytatott egyeztetésről Gulyás lapunknak elmondta: van egy kész törvénymódosítási szöveg, amelyben nézetkülönbség nincs, így csak a bizottság jóváhagyására vár. A magyar kormány elfogadta a bizottság javaslatait, így ha a testület zöld utat ad, azonnal be lehet terjeszteni a parlament elé.

Amíg mi vagyunk kormányon, nem lesz legális a marihuána Magyarországon – szögezte le a miniszter arra a felvetésre, hogy a Kétfarkú Kutyapárt demonstrációt tart csütörtökön a marihuána legalizálása érdekében.

 

Nyitókép: MTI / Koszticsák Szilárd

Összesen 83 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Lajoss
2023. április 20. 16:15
A megszokott hazugságinfo..:(
Ati Papa
2023. április 20. 16:00
Az Ukrán gabonaexport körüli intézkedések mindig eszembe juttatják egykori munkahelyemet. Volt egy BUZA családi nevű meglehetősen öntudatos kolléga. Egyik alkalommal beleszólt a telefonba: Buza!! A vonal másik végén bejelentkezett a pár napja ott dolgozó kolléga: "Itt meg a KALÁSZ! " Anyáddal szórakozzál!" Végül tisztázódott a helyzet. Egy harmadik kolléga Családi neve KONKOLY volt. Nem vicc!
masikhozzaszolo
2023. április 20. 15:59
Az EMCS rendszer mellé tessék antitraffipaxokat tenni. Húzzanak kifele minél gyorsabban.
pipa89
2023. április 20. 14:43
Szuper!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!