Újabb hat kilométernyi kerékpársávot jelölne ki Karácsony Gergely

2023. április 18. 18:50

Az autósok egyelőre még nem reagáltak az elképzelésre.

2023. április 18. 18:50
null

Karácsony Gergely arra hívta fel a figyelmet Facebook-oldalán, hogy „a kerékpáros hálózat egyik hiányossága, hogy jelenleg sem a Váci út, sem az Üllői út Hungária gyűrűn belüli szakaszán nem lehet biztonságosan biciklizni, ráadásul sok szakaszon a mellékutcák sem nyújtanak alternatívát”.

Majd hozzátette, „az M3-as metró felújítását követően a metrópótló sávok megszüntetése lehetőséget ad ezeken a kritikus hiányzó szakaszokon kerékpársávok kialakítására az eddigi buszsávok helyén”. A főpolgármester úgy véli, az M3 felújításának mintegy hat éve alatt a járművezetők már alkalmazkodtak a Váci és az Üllői út megváltozott forgalmi rendjéhez, „a tranzitforgalom jelentős része más megoldásokat keresett.

– írta Karácsony.

„Javulhat a kerékpáros szempontból most nehezen megközelíthető városrészek elérhetősége”

„Összekapcsolódva a Bajcsy-Zsilinszky úton és a Kiskörúton már meglévő kerékpárutakkal, jelentősen javulhat a kerékpáros szempontból most nehezen megközelíthető városrészek elérhetősége.

– ismertette tervének részleteit az ellenzéki politikus.

„Az Üllői úti kerékpársáv Dél-Pest hiányzó belvárosi kerékpáros kapcsolatát teremti meg, nemcsak a környékén lakók, hanem az itt található egyetemek, egészségügyi intézmények, üzletközpontok és irodaházak számára is” – tette hozzá Karácsony Gergely.

A vonatkozó bejegyzést alább tekinthetik meg:

Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Összesen 73 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
madar299
2023. április 19. 10:40
Én már csak a Dunán , a vízi-bicikli sávokat hiányolom, keresztben ill. hosszában felfestve !
Kotucso
2023. április 19. 10:36
Elkerüljük a belvárost és kész. Amúgy is egyre inkább Harlemre hasonlít a Körút, és környéke. Az Andrássynak sincs sok hátra, ott is be fognak zárni a menőbb üzletek. Jönnek a csövesek,koldulók, narkósok. A turizmus is meg fogja sínyleni. Nem baj, mert Geri, fő támogatói élnek ott.
Igazszó
2023. április 19. 10:16
Autósszopatás, örökös metrópótlás. Nincs nagy különbség a fidesz belpesti díszbuzi zsidói - vitézifattyú és fürjes - no meg a jogsi nélküli nyírségi suttyó között. Köszi judapest! Rohadjatok meg!
konfucius
2023. április 19. 09:43
Igya meg az összes festéket, amit erre a "projektre" szán. Bicikliutat építeni kell, nem festeni. Üdv, egy bringás - B-jogsis budapestitől.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!