A VEKE Karácsonynak: Cselekvésre is szükség lenne nem csak szereplésre

2023. március 10. 12:27

„Ez kb. ugyanaz, mint amikor Demszky dudált a dugók miatt és pontosan annyit is ér” – írja az egyesület.

2023. március 10. 12:27
null

A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) reagált arra, hogy Karácsony Gergely főpolgármester és Soproni Tamás VI. kerületi polgármester bejelentésére miszerint „nem mondanak” le a nyugati tér rendezéséről.

Az egyesület szerint

„Azt is csak a Nyugati térinél és azt is csak a kerületi polgármester unszolására” – tették hozzá.

Emlékeztettek, hogy Nyugati Tér a Fővárosi Önkormányzat tulajdona, az azzal való feladatok pedig a főváros hatáskörébe tartozik. Ezért nehezen értelmezhető, hogy mire gondol a főpolgármester, amikor azt mondja, hogy „javasolják”, illetve, hogy „nem mondanak le róla”.

– írta a VEKE. Ugyanakkor üdvözölték, hogy lesznek a felszínen végre zebrák. Szerintük ugyanakkor „a dolgok jelen fázisában a főpolgármester és a kerületi polgármester bejelentése csak megúszós mellébeszélésnek és a népek hülyének nézésének tekinthető, és az is marad mindaddig, amíg azt nem jelentik be, hogy kiírták a tervezési tendert a felüljáró lebontására és a Nyugati tér rendezésére”.

A városvezetésnek azután „lett fontos” a lebontandó felüljárók ügye, miután a VEKE „markáns véleménye” a népligeti felüljáróról végigjárta szinte a teljes magyar sajtót és nyomást gyakorolt a fővárosra. A szervezet szerint viszont

Az egyesület azt írta, hogy Nyugati Térrel kapcsolatban már régen megjelent a villamosvonalak visszaépítésének és összekötésének a terve, az a Budapesti Mobilitási Tervbe is bekerült, de van egy súlyos fizikai akadálya az ügynek, ugyanis a Szabadság híd jelenlegi állapotában nem bírja el az új, nehéz villamosokat. A híd esetleges átépítése viszont rengeteg kérdést felvet.

Emiatt a szervezet szerint „a mostani bejelentés ezzel kapcsolatban is csak bemondás, egy (s)óhajnál nem több. A mostani főpolgármesteri ciklusban sajnos továbbra sem indul el vagy folytatódik semmilyen érdemi tervezési munka”.

 

Nyitókép: Földházi Árpád/Mandiner

Összesen 44 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
CsakNézelődök
2023. március 25. 18:10
A Szabadság hídon most is jár villamos,azok a kocsik mehetnek a Lehel tér felé. XXDDD
WLaci
2023. március 10. 20:41
Veke? Az már rég nincs, egy darab frusztrált szerencsétlen írkál ott királyi többesszámban. Szerintem ha valaki egyesületnek képzeli magát, inkább a pszichiátrián volna a helye.
olajfa1
2023. március 10. 20:27
"HOGY IS MONDJAM... HOGY TE IS MEGÉRTSED... én mindent megteszek... de a korány... hogy is mondjam... szóval Budapest mindent meg tesz de a kormány... HOGY IS MONDJAM HOGY TE IS MEGÉRTSED... /mint ostobának.../ HOGYIS MONDJAM HOGY MINDENKI MEGÉRTSE -az én igen magas szintű képességemet...- SZÓVAL AKKOR ÉN AKI MINDET MEGTETTEM AMIT TUDTAM... DE A KORMÁNY... HOGYIS MONDJAM, HOGY MEGÉRTSETEK ENGEMET -az igen nagyon okosat... ti nagyon ostobák...- SZÓVAL A KORMÁNY... ÉS A HOGY IS MONDJAM... -hogy a nem budapesti ostoba is megértse...- SZÓVAL SENKI SEM TUDNÁ EZT JOBBAN CSINÁLNI... MERT HOGY IS MONDJAM... -a magam dicséretét mert senki más nem dicsér engemet mert ehhez sem értenek ezért nekem kell megdicsérnem magamat.. és ezért -HOGYIS MONDJAM HOGY KELLŐEN MEGDICSÉRJEM MAGAMAT... stb stb... na ilyen a magyarázkodása Karigerinek...
roughneck
2023. március 10. 19:54
Nem kell idegeskedni! Lassan tavaszodik, ha mas nem is, a mehlegelok biztos beindulnak... :-))
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!