Civil kurázsi – tiltakoznak Szentendrén egy új forgalomszabályozási terv ellen, amelyet Karácsony ismerősei terveztek

2023. március 21. 15:00

A Mathiász utcai lakók – ide zúdulna a forgalom – szerint a városvezetés nem egyeztetett velük megfelelő módon, mindössze 17-en voltak azon a fórumon, ahol a több száz ingatlant magába foglaló terület sorsáról döntöttek.

2023. március 21. 15:00
null

Felzúdulást okozott Szentendrén a Mathiász utcai lakók körében az önkormányzat Tómellékre vonatkozó közlekedésszabályozási terve, amelyről a tervek szerint a képviselő-testület a holnapi ülésén dönt. A Pest megyei település vezetői a Vasúti villasornak és környékének forgalmi rendjét úgy kívánják módosítani, hogy a döntés-előkészítésbe nem vonták be kellő időben és mértékben az ott élőket. Legalábbis ezt sérelmezik az érintettek.

A lakók tavaly ugyan értesültek arról, hogy változások lesznek, de mindössze arról tudtak, hogy 30-as zónává akarják tenni az érintett utcákat. Ezzel egyetértettek, de azt kérték,

maradjanak meg a megszokott elsőbbségadási szabályok.

Idén január 30-án azonban lakossági fórumot tartott az önkormányzat, amelyen három teljesen új koncepciótervet vázoltak fel. Ezeket az a Mobilissimus Kft. készítette el, amelynek vezetői Karácsony Gergely jó ismerősei, ők voltak állítólag az ötletgazdái például a Pesti alsó rakpart lezárásának. Abban megegyeztek az elképzelések, hogy az átmenőforgalom csökkentése érdekében a többinél szélesebb Mathiász utcában rejlő lehetőségeket kívánják kihasználni. Végül a résztvevők többségi szavazattal a Tilos az Á által javasolt verziót támogatták, amely szerint a járműveket átterelnék a Vasúti villasorról a Mathiász utcába, a többi utcát lezárnák, a Római sánc utcai kereszteződésben pedig a balra kanyarodást, illetve a Mathiász utcába bekanyarodást megtiltanák. 

Az érintett lakók azt sérelmezik, hogy nem tájékoztatták őket megfelelően a tervezett változtatásokról, amit az is bizonyít, hogy a

január végi fórumon mindössze 17-en vettek részt

– ez pedig nagyon kevés, hiszen a területen kétezren laknak, több száz ingatlan található –, a többség csak a honlapról értesült az új koncepcióról, s a körzet önkormányzati képviselőjétől sem kaptak információt, mindemellett a forgalomszámlálás sem volt teljes körű.

Az ott élők szerint többek között azért hátrányos számukra ez a tervezet, mert a csendes közterületből főútvonal lesz, a reggeli átmenőforgalom rázúdul a Mathiász utca Harkály utca felőli részére, mindez pedig növeli a zaj- és porszennyezést. Tovább romlik az utca állaga, holott már most is pokollá teszi az életüket az állandó csőtörések, a süllyedő kerítések, a járdák borzasztó állapotban vannak, ezért a gyalogosok is az úttesten járnak. S úgy vélik, a parkoló autók hosszú távon akadályozzák a forgalmat, s mindezek a hatások azzal járnak, hogy csökken az ingatlanjaik értéke, a zsákutcák kialakítása természetellenes,

városképet romboló módon valósítható csak meg.

Azért, hogy a lakók nyomatékot adjanak a tiltakozásuknak, március 7-én petíciót indítottak – ezt folyamatosan írják alá az érintettek –, amelyet benyújtanak az önkormányzat képviselő-testületének. Az persze csak a szerdai ülésen derül ki, hogy a városatyák figyelembe veszik-e lakók követeléseit.

Nyitókép: Képernyőfotó/YouTube – Szentendre Város Önkormányzatának hivatalos oldala

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Onurisz
2023. március 21. 21:59
A Vasúti villasor a város déli részének egyik fő közlekedési útvonala, a Római Sánc utca alternatívája a 11-es úthoz történő kijutásra. A Mathiász utca a Római sánc utcába torkollik. Ha a Vasúti villasor forgalmát lefojtják és a Római sánc - 11-es találkozásánál valami történik egy egész városrész lehetetlenül el. Az elmúlt tíz évben más agglomerációs településekhez hasonlóan Szentendre is bedugult a folyamatos betelepülés, az autók számának növekedése és az átmenő forgalom növekedése miatt. Erre azonban nem az a normális válasz, hogy akadályozzuk az autózást, hanem az, hogy új utakat és parkolókat építünk, továbbvisszük a HÉV-et, illetve a csomópontokon a vasutat a közút szintje alá vagy fölé visszük, stb. És milyen dolog már az, hogy ahol nagyobb a lakosok szája vagy politikai bekötése, onnan elvezetjük a forgalmat más utcákba. Senki nem akar a saját utcájában autóforgalmat, de ez nem kívánságműsor. Aki a Vasúti villasorba költözött, az ezzel együtt kapta az átmenő forgalmat. Lassítani jogos, mert a rengeteg parkoló autó miatt beláthatatlan az útra való ráfordulás és ez veszélyezteti a közlekedést. De elterelni a forgalmat más utcába, teljesen indokolatlan!!! Igazán nagy forgalom rövid időszakban, a munkába és iskolába menet idején van. Minden zárás és terelés káros, mert a dugókat növeli, a légszennyezést és az idegességet fokozza, mert kiszámíthatatlanná válik a munkába és iskolába járás. Mindez azért mert egyes lakóknak nem tetszik, hogy bizonyos időszakban nagy a forgalom az utcájukban. Elárulom, minden utcában nagy lett a forgalom. Akkor ezentúl minden utcából eltereljük?
robertdenyiro
2023. március 21. 21:57
Amit te mondasz annak meg libnáci bűze van. Szart ettél? -köp-
18.0 fok
2023. március 21. 20:56
ennek fidesz szaga van. el kellett volna menni a fórumra. most már hiába sivalkodik a sok hülye fideszes.
NullaSalus
2023. március 21. 18:56
"mindössze 17-en voltak azon a fórumon" Jah kérem, akkor így jártak. Azelőtt kellett volna pampogni, hogy a döntés megszületett.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!