Felmérés: a brüsszeli szankciók okozzák az inflációt a magyar lakosság többsége szerint

2023. március 20. 13:28

A Publicus kutatásából az is kiderült, hogy tízből négy megkérdezett szerint súlyos gondot jelent neki a drágulás.

2023. március 20. 13:28
null

A Publicus Intézet a Népszava megbízásából február 28 – március 6. között 1012 fő megkérdezésével készített országos reprezentatív közvéleménykutatásban kérdezte az emberek véleményét az inflációval kapcsolatban – írta meg az intézet.

A felmérésből kiderült, hogy tízből négy (39 százalék) megkérdezett mondta azt, hogy súlyos gondot jelent neki az infláció, az árak emelkedése. 2022 októberéhez képest 6 százalékponttal csökkent azok aránya, akik így nyilatkoztak.

Tízből kilenc válaszadó szerint az elszálló energiaárak felelősek inkább az élelmiszerárak emelkedéséért. 2022 októberéhez képest 14 százalékponttal csökkent (79-ről 65 százalékra) azok aránya, akik szerint a kormány gazdaságpolitikája,

6 százalékponttal pedig növekedett (57-ről 63 százalékra), akik szerint a brüsszeli szankciók a felelősek inkább a mostani árakért

– tették hozzá.

***

***

***

Nyitókép: Dursun Aydemir / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP

Összesen 41 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Gordon.
2023. március 20. 18:38
Még az előbbiekhez: ne feledkezzünk meg az elmaradt EU pénzekről és ennek hatásairól. Ez ugyan a magyar különállás következménye, amit említettem, de külön nem tértem ki rá. Az elmaradt pénzeket trükkös "pénzteremtésekkel" és a természetes árképzésbe való belenyúlással igyekszenek pótolni, de ennek az ára természetesen pénzromlás/infláció.
Gordon.
2023. március 20. 18:32
Akik a szankciókra kenik az abszurd magyar inflációt, a fideszpropaganda diadalát bizonyítják az igénytelen befogadók felé. Ezek a láthatatlan, de mély sebek nagyon nehezen fognak begyógyulni, ha egyáltalán. Lehetne hosszan ragozni a mostani az infláció okait általában és a különösen magas magyar szintet kiemelve, de a dolog valójában egyszerű és az okok 2-3 tényezőre redukálhatók. - Az első ok a Covid pandémia miatti általános visszaesés, amit teljesen hihetetlen, semmiből "teremtett" pénzösszegek forgalomba pumpálásával próbáltak világszerte kompenzálni, a legrosszabbat elkerülendő. Ez (a fedezet nélküli "pénznyomtatás") elkerülhetetlenül pénzromláshoz, azaz inflációhoz vezetett. - A bizonytalan kimenetel (Covid és következményei a világgazdaságra) bizonytalanságokat kelt a termelés, kereskedelem és a pénzügyi rendszer stabilitása iránt, ami általános visszaesést eredményez termelésben, szállításban, stb. A kiszámíthatóság eltünése drágítja az árúkat és szolgáltatásokat (hasonlóan a feketepiachoz). - Az orosz támadás okozta európai háború hasonló következményekkel jár, nő a bizonytalanság és eltünik a kiszámíthatóság - a jövő bizonytalanabbá válik. A szankciók ugyan egy ideig növelték az energia és egyes nyersanyagok árait, ezek pedig továbbgyűrűztek, de ez a hatás már elmúlt (az energiahordozók ára a háború előtti alá került), de ami a lényeg: a szankciók is az orosz agresszó következménye, egyéb káros tényezővel együtt. - Hogy a magyar infláció miért 2-3-szor magasabb az EU átlagnál, azt nyilvánvalóan a kormány intézkedései körül kell keresni. A különbözet egyértelműen hazai termék. Ebben benne van az állandó szembenállás, az EU-n belüli hátramozdító tevékenység annak következményeivel együtt, de a választott gazdasági-pénzügyi intézkedések is.
gekk
2023. március 20. 16:11
Ha matolcsi magyarázatát sulykolnák orbit csicskamédiái, ugyan mi lenne az eredmény? Hogy nem ez, az biztos. Ostobák országát építi orbit.
Jason Bourne
2023. március 20. 15:18
Emelni kell sajnos. :-) https://videa.hu/videok/vicces/regi-vodafone-reklam-humor-parodia-vicc-x1IX2MhrhXmKDboL Az a baj, hogy ez nem attól függ, mit hisznek a magyar szavazók. Sok minden hozzáad az inflációhoz, a szankciók, a háború, a "nagybani helyzet, az afrikai burgonyavész", de legfőképp a monetáris politika. Talán Bokros jelentette ki egyszer cinikusan, hogy nincs az az államadóság, amit ne tudna elinflálni. De nem biztos, hogy ő volt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!