Sosem lesz vége a kálváriának? Már megint meg kellett műteni a magyar válogatott játékost

A nyáron klubot váltott, de új csapatában még nem mutatkozhatott be, és könnyen lehet, hogy erre idén már nem is kerülhet sor.

Nincs áttét a szervezetében, de még hosszú út áll előtte a teljes gyógyulásig, valószínűleg sugárkezelést kap – írja az RTL.hu.
Tavaly év végén szembesült azzal Reviczky Gábor, hogy rákos. Az RTL Klub Fókusz című műsorának elmondta: egy jótékonysági vadászaton tűnt fel neki, hogy egyre többször kell félrevonulnia a fa tövébe. A 73 éves színművész akkor már hetek óta érezte, valami nincs rendben, de ezen a decemberi napon hazafelé minden benzinkútnál és minden pihenőhelyen meg kellett állnia, mert iszonyatos vizelési ingere volt.
A diagnózis kimutatta: prosztatarákja van, azonnali műtétre van szüksége. Ez jól sikerült, eddig az derült ki,
de még hosszú út áll előtte a teljes gyógyulásig, valószínűleg sugárkezelést kap. A Jászai Mari- és Kossuth-díjas színész mindenben hallgat majd orvosaira. Rövid kihagyás után újra színpadra állhatott.
Nyitókép: Mandiner / Ficsor Márton