Kapaszkodjon meg: ennyit kell fizetnie parkolásért, ha ebben a hipermarketben vásárol

2023. március 23. 09:20

A döntés nagy felháborodást váltott ki a vásárlók körében.

2023. március 23. 09:20
null

Az Index arról számolt be, hogy a szombathelyi Penny ezentúl egyórás ingyenes parkolóhasználat után már díjat számol fel, nem is keveset: 

a második órába lépve 2500 forintot, míg a harmadikba 5000 forintot kell fizetniük a vásárlóknak.

A döntést nagy felháborodás követte, a hipermarket ezért ki is adott egy közleményt, amelyet szintén az Index szemlézett. Mint írták, az utóbbi időben egyre több vásárlói jelzés érkezett arra vonatkozóan, hogy egyes Penny üzleteknél a parkolóban hagyott, nem vásárlási céllal érkező gépjárművek ellehetetlenítik a vásárlók számára a parkolást.

„Ennek megszüntetése érdekében szakemberekkel egyeztetve a vállalat arra a döntésre jutott, hogy az érintett üzleteink parkolóiban bevezeti az egy óra időtartam feletti fizetős parkolást. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy a vásárlók számára – a vásárlást igazoló blokk helyszíni felmutatásával – további 1 órán keresztül díjmentes a parkolás” – írták.

A közleményben azt is elárulták, hogy meny üzleteinél tervezi bevezetni a fizetős parkolást a Penny. Ezek a következők:

Budapest:

  • III. kerület Huszti út,
  • III. kerület Pünkösdfürdő utca,
  • VIII. kerület Hős utca,
  • VIII. kerület Könyves Kálmán körút,
  • X. kerület Kolozsvári utca,
  • X. kerület Sibrik Miklós út,
  • XI. kerület Rétköz utca,
  • XIII. kerület Jász utca,
  • XIV. kerület Füredi út,
  • XVIII. kerület Margó Tivadar utca,
  • XIX. kerület Ady Endre út,
  • XX. kerület Topánka utca,
  • XXI. kerület Kossuth Lajos utca.

Továbbá:

  • Ajka,
  • Alsónémedi,
  • Aszód,
  • Balatonalmádi,
  • Balatonfüred,
  • Balmazújváros,
  • Bátonyterenye,
  • Békéscsaba – Berényi út és Temető sor,
  • Dorog,
  • Dunakeszi,
  • Gárdony,
  • Göd,
  • Gyömrő,
  • Győr – Tihanyi Árpád út,
  • Hajdúnánás,
  • Jászárokszállás,
  • Kaposvár,
  • Kecskemét – Kodály Zoltán tér és Kossuth körút,
  • Kisvárda,
  • Komló,
  • Miskolc – Ilona utca és Soltész Nagy Kálmán utca,
  • Monor,
  • Nagykanizsa – Kalmár utca,
  • Nyíregyháza – Állomás tér,
  • Ózd,
  • Pécel,
  • Pécs – Zsolnay Vilmos utca,
  • Püspökladány,
  • Ráckeve,
  • Salgótarján,
  • Sárvár,
  • Siófok – Vak Bottyán utca,
  • Szeged – Makkosházi körút,
  • Székesfehérvár – Palotai út,
  • Szentes,
  • Szombathely – Körmendi út,
  • Tiszafüred, Üllő, Várpalota,
  • Veszprém – Egyetem utca.

Nyitókép: MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba. Illusztráció.

Összesen 71 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ehetős Odó
2023. március 23. 19:53
Bazmeg, Mandi, miért kell ezt az ostoba hisztériát itt is propagálni? A Penny teljesen korrekt módon jár el. Unják, hogy mindenféle balfasz, akinek semmi dolga náluk, ingyen napközi parkolónak használja a területüket. Aki meg 1+1 óránál többet képes eltölteni ebben a szar raklap-áruházban, az amúgy is megérdemli, hogy szarrá büntessék.
critical man
2023. március 23. 15:05
Szopatják a pestieket. Megérdemlik a prolik.
mijjamano
2023. március 23. 13:19
Szombathelyi libolsik megérdemlik-e..?
nempolitizálok
2023. március 23. 12:21
A többiben is be kellene ezt vezetni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!