Az igazi probléma a társadalmilag veszélyes Magyar Péter
És ha az ember ezt a véleményt, merészeli képviselni, máris leorbánistázzák.
Az ellenzéki aktivista beszédéből az is kiderült, hogy ki vette el tőle a hazaszeretet érzését.
A 444 tudósítása szerint Pankotai Lili is felszólalt az ellenzék március 15-i ünnepi rendezvényén, amelyet a Hősök terén tartottak meg. A pécsi Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumának egykori diákja felszólalását a Szózattal kezdte, majd aktuálpolitikai témákra evezve úgy folytatta:
Nem, a tanáraim nem tanítottak hazaszeretetre, ezeket mind ti vettétek el.
Szóval figyelj, miért is hagyjuk hátra bölcsőnk és földünk, mely már nem ápol, csak takar. Eltakar. Majd ha van hangod, és használod is, el is tiporja azt. Mert ugyebár a szólásszabadság az egy dolog, de a szólás utáni, az már egy másik. Takarja a bűnt, mit felsőbb körök követnek.”
Az aktivista a legkeményebb szavakat a végére tartogatta, nem fukarkodott a jelzőkkel amikor a „hatalomról” fejtette ki véleményét:
De ti még a Sátánnak is túl férgek vagytok, mert a Sátán bátran vállalja magát, de ti hívőként lettetek hitetlenek.
És te miért fosztod ki az országot? Mikor kifosztod az országot, mi ezt ölbe tett kézzel nézzük? Ugye nem gondolod, elvtárs? És te, aki ezt végignézed, kinek drágább rongy élete, mint a haza becsülete. Évezredes az ing mit a legtöbb magyar most sem húz fel. Öltsd hát magadra végre történelmünk mocskát, és valld be végre, hogy nekünk mindig, mindig kellett ez a balsors. Minket mindig tépett. Mert ugyebár csak a húgy- és szarszagban érezzük magunkat igazán otthon, De a legvégén, mikor generációm útlevéllel kezében lassan országunk peremének legszélén, azaz most, tedd fel a kérdést: Hazádnak, rendületlenül igaz híve voltál-e ó, magyar?"
Nyitókép: Képmetszet