Menczer Tamás leszögezte: Sosem volt még ilyen (VIDEÓ)
Példátlan segítséget nyújt a fiataloknak a megfizethető lakhatáshoz a kormány.
Sok ezer család várja türelmetlenül, hogy az otthonfelújítási program véghajrájában benyújtott támogatási kérelmét feldolgozza a Magyar Államkincstár (MÁK), amely azt mondja, mindent megtesz a gyors ügymenetért, a kifizetések pedig folyamatosak.
Az előző év végén szűnt meg a két esztendőn át zajló otthonfelújítási program, amely iránt óriási érdeklődés mutatkozott. A Mandiner is megírta:
ami nagyjából a másfélszerese a 2021-ben egész évben benyújtott mennyiségnek.
Az óriási számok érhető módon az államkincstárt is komoly próbatétel elé állították. A szervezet a napokban levelet küldött a programban részt vevő családok számára, tájékoztatva őket arról, hogy a kérelmük beérkezett, egyúttal jelezték, hogy a megemelkedett számú igénylések miatt az elbírálás a szokásosnál több időt vesz igénybe.
Pozitív támogatói döntés esetén
Ha a szükséges dokumentumok valamelyike hiányzik, ebben az esetben pótlást kér a kincstár, ami értelemszerűen késleltetheti a döntést.
Az államkincstár honlapján elérhető információk szerint a program 2022. decemberi befejezését követően elbírálásra váró több mint 100 ezer otthonfelújítási kérelem jelentős részét már feldolgozta a MÁK. Ez azt jelenti, hogy csaknem félévnyi otthonfelújítási kérelmet bíráltak el másfél hónap alatt.
„Annak érdekében, hogy az igénylők minél előbb megkapják a támogatás összegét, a Magyar Államkincstár megnövelt létszámmal és munkaidővel dolgozza fel az ügyeket, és folyamatosak a kifizetések is” – írták, hozzátéve, hogy az ügyfelekkel való kapcsolattartás szintén folyamatos.
Az otthonfelújítási programban hárommillió forintos kormányzati támogatást kaphattak a családok lakásuk korszerűsítésére. Az igényelt átlagos támogatási összeg kétmillió forint volt. A kormány két évig tartó akciójában
a program 2021-es indulása óta – közölték.
Nyitókép: MTI/Soós Lajos