Nem állnak le: a tettes barátai fenyegetik a Deák téri késelés áldozatának anyját

2023. március 28. 20:07

Egy bulvárlap cikkéből drámai részleteket is megtudhatunk a februári gyilkosságról.

2023. március 28. 20:07
null

Amint arról beszámoltunk korábban, 2 és fél év után ismét brutális késelés történt a Deák térnél. A megszúrt fiú – a 2020 májusi áldozathoz hasonlóan – a kórházban belehalt sérüléseibe.

A Borsnak nyilatkozó, gyászoló anyának azonban még most sincs nyugta: elmondása szerint a tettes barátai fenyegetik Facebookon. 

„Az egyikük azt írta a Facebookon, hogy hamarosan befeküdhetek a fiam mellé. Ez minősíti a társaságot. Martin egyébként az unokatestvére telefonjával videófelvételt készített az incidens kezdetéről. Amikor megnéztem, arra következtettem, hogy szó sem volt arról, hogy a fiam egyik barátja kikezdett K. Zsolt barátnőjével. Kiderült, hogy Zsolték a szóváltás előtt más fiatalokkal is összeverekedtek” – mondta.

A fiam barátait, Ramszeszt és Kevint az ügy elején tanúként kezelte a hatóság, aztán meggyanúsították őket garázdasággal. Hogy pontosan mit tettek, azt nem tudom. Szeretném megkapni a kihallgatási jegyzőkönyveket, mert nem akarok bizonytalanságban élni” – tette hozzá. 

A bulvárlaptól drámai részleteket is megtudhatunk a késelésről: „Már ott vártam a fiamat a sírkertnél. Megkértem a szállítókat, hogy mutassák meg a gyermekemet és gombolják ki az ingét. Láttam, hogy a fiam testét teljesen felvágták. Amíg Martin a kórházban feküdt, nem vettek tőle ujjlenyomatot, csak a halála után. Ezt onnan tudom, hogy a fekete festéket nem mosták le a kezéről. Nem tévedek, mert az utolsó este a kórházban még megfürdettem a fiamat” – nyilatkozta az édesanya.

Nyitókép: Pixabay 

Összesen 40 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Vakfolt
2023. március 30. 13:13
"A fiam barátait, Ramszeszt és Kevint az ügy elején tanúként kezelte a hatóság, aztán meggyanúsították őket garázdasággal." Szerintem a fiad nem jó társaságba keveredett. Egy egyiptomi és egy ír? Ebből semmi jó nem származhatott..
masikhozzaszolo
2023. március 29. 16:19
Ki kell tenni a táblát. Bevonva Novicsokkal!
budapesti
2023. március 29. 13:47
"...az unokatestvére telefonjával videófelvételt készített az incidens kezdetéről. Amikor megnéztem, arra következtettem, hogy szó sem volt arról, hogy a fiam egyik barátja kikezdett K. Zsolt barátnőjével. Kiderült, hogy Zsolték a szóváltás előtt más fiatalokkal is összeverekedtek..." Ha mindez igaz, remélhetőleg a bíróság figyelembe veszi.
Hoth
2023. március 29. 09:38
Azért nincs rend mert vmi cigánybagázs megkéseli a másikat??? Na ne már..nyugateuropa bármelyik nagyvárosa boldogan cserélne Budapesttel....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!