Jogerősen elítélték rágalmazásért Lattmann Tamást, amiért a nemzetközi jogász – egyben baloldali közszereplő – a 2006. őszi, Gyurcsány-féle rendőrterror utolsó károsulti csoportjának két évvel ezelőtti kárrendezése kapcsán ügyvédmaffiának nevezte a Gaudi-Nagy Tamás vezette Nemzeti Jogvédő Szolgálatot, számolt be cikkében a Magyar Nemzet.
Az egykori jobbikos képviselő által vezetett csoport látta el a 2006-os Kossuth téri brutális tömegoszlatás áldozatainak kártérítési ügyét az Emberi Jogok Európai Bíróságán. Az ügyet végül a kormánnyal kötött egyezséggel, illetve egy kormányhatározattal sikerült rendezni:
az érintettek fejenként 270 ezer forint jóvátételt kaptak.
Mindez két éve történt, akkor reagált a hírre Lattmann, akinek a neve egyébként felmerült, mint a baloldal 2018-as miniszterelnök-jelöltje.
A Fővárosi Törvényszék nemrég kézbesített jogerős ítéletében két rendbeli rágalmazás miatt bűnösnek találta és egy évre próbára bocsátotta – ezt azt jelenti: ha egy éven belüli újabb szándékos bűncselekmény esetén büntetést szabnak ki rá – Lattmann Tamást,