Több liternyi randidrogot találtak két férfinál az Erzsébetvárosban

2023. március 14. 13:31

Az internetről illegálisan beszerzett anyagot maguk is rendszeresen használták.

2023. március 14. 13:31
null

Több liternyi, randidrogként is ismert GBL-t foglaltak le a budapesti rendőrök a VII. kerületben, két férfit őrizetbe vettek – tudatta a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) kedden a police.hu oldalon.

Azt írták: március 10-én reggel ütöttek rajta egy erzsébetvárosi lakáson, ahol információik szerint kábítószerrel kereskedtek. A lakásban a rendőrök több mint öt liter kábítószergyanús folyadékot találtak, amelyből a drogteszt GBL-t mutatott ki.

A Gina néven is ismert szeren kívül a drog adagolásához használt üvegcséket, valamint csaknem egymillió forintot foglaltak le – tették hozzá.

A rendőrök kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgattak ki egy 38 éves és egy 40 éves férfit; mindketten beismerő vallomást tettek.

A gyanúsítottak azt vallották, hogy

az internetről illegálisan beszerzett anyagot maguk is rendszeresen használták, és baráti körükben értékesítették.

A rendőrség közlése szerint olyan adat az eljárás során eddig nem merült fel, hogy a kábítószert más bűncselekmény elkövetéséhez használták volna.

A két gyanúsítottat őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásukra – áll a közleményben.

(MTI)

Nyitókép illusztráció. Fotó: Pixabay
 

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
CsakNézelődök
2023. március 25. 17:21
.. dögöljön meg az összes
Hannibal
2023. március 14. 15:22
Megitatni velük és bedobni őket a Kék osztrigába. https://www.youtube.com/watch?v=nlGclIZV5JQ
Upuaut
2023. március 14. 14:54
Az a hírhedt buzi is azért halt meg, mert ezt használta buzulás közben a fürdőben. De még Perintfavi nem állt elő a bizonyítékokkal, hogy Orbán volt a megrendelő. Amúgy meg az olyan alakokat, akik Ginát adnak be másoknak, hogy megdughassák őket, megitatnám az egész készletet.
letsgobrandon
2023. március 14. 14:54
annyira utálom a drogosokat meg a dílereket mint a szart .. dögöljön meg az összes
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!