Thürmer Gyula: Fel kell ismerni, hogy háború lesz (VIDEÓ)

2023. március 30. 22:16

A Munkáspárt elnöke megjegyezte, hogy ma se a jobboldalon, se a baloldalon nincsenek békemozgalmak.

2023. március 30. 22:16
null

Az Ultrahang Youtube-csatorna műsorának legutóbbi vendége Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnöke volt, aki arról számolt be Király L. Tamás műsorvezetőnek, hogy már az ötödik nagyrendezvényét szervezte a békéért. Emellett azt is elmondta, hogy nemrég jött haza Olaszországból, de rövidesen Kínába, illetve Fehéroroszországba utaznak. Mindezek mellett készülnek a jövő évi választásokra is – hangzott el.

Arra a kérdésre, hogy miért nincsenek manapság a baloldalon békemegmozdulások, Thürmer azt felelte, hogy

Baloldalinak nevezi lassan már magát mindenki. De a Munkáspárt egy olyan párt, ami nem elégszik meg azzal, hogy egy börtönvilágban élünk. Nem a pénz uralmára épülő társdalmat akar, hanem egy olyan világot szeretnénk, ahol az ember érdekei érvényesülnek. Nevezze ezt bárki szocializmusnak vagy közösségi társadalomnak” – sorolta.

Nincsenek ma békemozgalmak Magyarországon

Majd kijelentette, hogy valóban nincsenek ma békemozgalmak Magyarországon. „Nemcsak a baloldalon, de a jobboldalon se. S ez a legnagyobb hiba, mert fel kell ismerni, hogy háború lesz. Emlékszem 1999-re, mikor Jugoszláviát a NATO megtámadta:

Mégis úgy érezte a magyar társadalom, hogy nincs háború. De van, a szíves figyelmüket felhívom erre” – hangoztatta Thürmer Gyula.

A teljes beszélgetést alább tekinthetik meg:

Nyitókép: Földházi Árpád/Mandiner

***

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
dr. Máté András
2023. március 31. 07:58
Aki ilyen pontossággal látja a történéseket, az egy normális ember! Üdv.: dr. Máté András irodavezető 8251 Zánka, Fő utca 34/B. Tel. +3687571096,+36702210304 Jó Gazda Ingatlan www.jogazdaingatlan.hu [email protected]
Gyzoltan
2023. március 31. 06:26
Ember legyen, ki a politikai prostituáltság, biztos több mint 50 árnyalatán, képes eligazodni! A kiválasztottak nem csak lefednek minden árnyalatot, de sűrűn újabb, és újabb, egyre mérgezőbb ideológiákkal bombázzák szét a nemzeteket, az emberiséget, míg rájuk, ezeréves, szigorú rabbi őrsereg vigyáz, hogy saját ideológiai offenzívájuk visszahatása leperegjen róluk... Ők a győztes csapat! A mérkőzés jelenlegi állása szerint... -csak a banánhéj szólhat közbe...
Hunmagyar
2023. március 31. 05:32
Néhányszor már hallottam Thürmer urat beszélni, még nem hallottam tőle butaságot. Most ia meglepett szókimondásával és tényszerűségével. Bal oldaliként még arra is vetemedett, hogy a miniszterelnök egy-egy elképzelésével egyetértsen. Azt gondolom, hogy szüksége lenne az országnak egy konstruktív, értelem vezérelte, hazaszerető bal oldalra. De nem ezekre a vókos aktivista majmokra.
Takarító
2023. március 31. 05:15
Nyuszika foglalkozz inkább a lebénult arcoddal.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!