Csodálatos verseket írt a most elhunyt magyar lány, aki 11 évig élhetett új szívvel

Fáradt, karikás kis szemek néznek vissza ránk egy 11 évvel ezelőtti képről: Ambarus Fanni szemei azok, a nyolcéves kislány pink, tüllszoknyás vízilóval díszített pizsamában kapaszkodik az infúzióállványba, pálcika karjain megannyi kanül nyoma. „Bár a legjobban még mindig szalámis kiflire vágyna, egyelőre csak joghurtot ehet” – írta akkoriban a Blikk, amelynek sikerült az édesanyát is megszólaltatnia. A harmincas fiatalasszony érezhetően nehezen adja meg magát a megnyugvásnak: a kislány jól van, rendben lesz minden.

Fanni bizonyos tekintetben első volt Magyarországon: az Eurotranszplant nemzetközi szervcsereszervezethez való csatlakozásunk óta

Természetesen ahhoz, hogy a kislányon sikeres szívátültetést hajthassanak végre azon a februári napon, szükség volt megannyi orvos tudására, évtizedes tapasztalatára és persze szerencsére is.

Ahhoz, hogy egyáltalán komolyabb nyitott szívműtéteket lehessen végezni, szükség volt arra, hogy feltalálják az úgynevezett szívmotort; erre 1953-ban került sor, az Egyesült Államokban.

A magyarok egyébként relatíve hamar bekapcsolódtak a dolgoknak legalábbis a megfigyelésébe, magyar orvosok már 1958-ban Brnóban vizsgálhatták az amerikai csodamasinát.

Az akkor 27 éves Szabó Zoltán igyekezett jól megfigyelni a szerkezetet. Mint később a semmelweis.hu-nak nyilatkozott, „megnéztük, megpróbáltuk lerajzolni”, s végül ennek alapján készített az akkori Irodagép-javító Vállalat elkészített számukra egy szívmotort.

Eközben az első teljes és valódi szívátültetést 1967. december 3-án hajtotta végre egy Christiaan Barnard nevű dél-afrikai sebész.

Ellenben akkoriban még nem voltak megfelelő immunszuppresszív, vagyis a szerv kilökődését megakadályozó szerek; és a tanulnivaló is rengeteg volt: a külföldi tanulmányutak után először halottakon gyakoroltak, kivették, majd visszavarrták a szívet, később kutyákat operáltak szívmotor segítségével.

Hazánkba jókora késéssel, 1992. január 3-án érkezett el a szívátültetés lehetősége, amit Szabó Zoltán professzor hajtott végre a Semmelweis Orvostudományi Egyetem ér- és szívsebészeti klinikáján.

Azóta évente több tucat szívátültetést végeznek, a technológia pedig ugrásszerű fejlődésnek indult. Azonban ekkor még volt, hogy számos páciens alig napokkal élte túl a műtétet.

Sajnos a szervkilökődés később is gyakori probléma volt – sokszor jóval később „döntött úgy” az érintettek szervezete, hogy nem tolerálja tovább az idegen szívet. Ez Fanni esetében az idei márciusig tartott, vagyis

„A transzplantáció nagy győzelem, de mégis, akinek átültetett szerve van, az krónikus beteg. Jó életminőségük lehet, de nem számítanak egészségesnek” – mondta a Mandinernek általánosságban az egyik, transzplantációkat is végző hazai orvos..

– ezt már Szalamanov Zsuzsa, a Transzplantációs Alapítvány kuratóriumi elnöke mondja lapunknak. Ő tudja, miről van szó, hiszen 26 éve vezeti a szervátültetettek segítését magára vállaló alapítványt, 28 éve pedig ő maga is transzplantált. „Nálunk sokkal hamarabb keletkezhet szepszis, vagyis gyulladás, mint a nem szervátültetetteknél. Hogy a kapott új szerv ne lökődjön ki, folyamatosan gyógyszert kell szednünk” – hangsúlyozza. Ez különösen nem egyszerű a kamaszoknál, „az ő fókuszukban a legkevésbé van ez jelen” – mutat rá.

Mint mondja, úgy tudja, Fanninak a legsúlyosabb kilökődése volt, az utolsóval került kórházba. „Nyolcéves kora óta ismerem, még a kórházban barátkoztunk össze nem sokkal azután, hogy új szívet kapott. Volt velünk Svájcban sítáborban és csodálatos, de nagyon nyomasztó és depresszív verseket írt már 12 éves korában. Két évvel ezelőtt ő nyerte meg a fotópályázatunkat is, hátborzongató képsorozatával, ahol három irányból látható az arca, rajta szomorú feliratokkal” – mondja. Ritka egyébként, hogy kamaszok ilyen nehezen dolgozzák fel a beavatkozást.

Az alapítvány 1991 óta működik, 2004 óta szervre váró vagy szervátültetett gyerekeket nevelő családoknak szerveznek programokat. Itt nagy hangsúlyt kap a sport: mint Zsuzsa hangsúlyozza, kimutatták már, hogy a beültetett szerv megmaradását harminc százalékkal segíti a rendszeres testmozgás.

Nekik is nagyon nehéz, mint Zsuzsa fogalmaz, eleinte amiatt „reszketnek”, hogy megkapja a gyermekük a szervet, félelmüket akkor sem tudják sokszor elengedni, amikor már a gyermek teljes életet élhetne. Nagyon fontos ilyenkor, hogy megtanulják elengedni, ebben az alapítvány sokat segít.

Nyitókép: Fanni fotója a Transzplantációs Alapítvány harmincéves jubileumára kiírt pályázatára