Kiderült, mi vár a kormányváltás után a Magyarországon élő ukránokra

Több fontos területen lehet komoly változás.

„Mindenki Magyarországa Néppárt” – elnevezéssel alapít pártot a baloldal volt miniszterelnök-jelöltje.

Márki-Zay Péter kedden az ATV Egyenes Beszéd című műsorának volt a vendége. Az adásban elmondta, hogy a 2022-es kampányban sok probléma volt az összefogással, szerinte hátulról is lőtték, azonban ennek ellenére is az összefogást látja a legjobb konstrukciónak.
A baloldal korábbi miniszterelnök-jelöltje szerint szép beszédekkel és parlamenti szavazásokkal

A műsorban az új párt céljairól is beszélt, valamint az új formáció nevét is nyilvánosságra hozta.
Nyitókép:Facebook