Petárdát dobott egy bosnyák szurkoló a magyar szektorba, gyerekek közé a kosárlabda–vb-selejtezőn

2023. február 27. 10:34

Az incidens miatt elrendelt technikai szünetben a bosnyák szurkolók „jelentős mennyiségű” pénzt gyűjtöttek össze a keletkezett kár miatt.

2023. február 27. 10:34
null

Görögtűz-petárdát dobott egy bosnyák „szurkoló” a magyar szektorba vasárnap este a szombathelyi Savaria Arénában, ahol a magyar férfi kosárlabda-válogatott a világbajnokságra való kijutásért csapott össze Bosznia-Hercegovina válogatottjával. Az M4 Sport élő közvetítésében elhangzottak szerint az érintett szektorban gyerekek is voltak – tájékoztatott a hírről vasárnap a híradó.hu.

Ez nem túl elegáns gesztus – föl is pattantak hirtelen, pont egy olyan szektorban, ahol rengeteg gyerek van. Azon túl, hogy erre semmi szükség, ez egy kifejezetten bunkó dolog volt” – számolt be a történtekről ifj. Knézy Jenő, az M4 sport kommentátora az élő közvetítésben.

Sérülésekről azonban nem érkezett hír. A laphoz eljutott eddigi információk alapján az egyik magyar szurkoló kabátja kapott lángra, de azt a többi szurkoló segítségével hamar eloltották.

A lap közölte, hogy az incidens miatt elrendelt technikai szünetben

majd átnyújtották annak a magyar nőnek, akinek a kabátja rövid időre kigyulladt az incidens miatt.

Az eseményt követő történéseket ide kattintva tudják megtekinteni.

Nyitókép: képernyőfotó

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
fatman
2023. február 27. 15:27
a köcsögöt balkáni módon kellett volna a meccs után megfegyelmezni... de gondolom, ez elmaradt...
ThunderDan
2023. február 27. 13:33
Ez a balkáni mentalitás még mindig EZERSZER szimpatikusabb, mint a brüsszeli gerincteleneké...
Brandon the great Negro
2023. február 27. 12:55
Fegyőr Bandika is kártérítést fizetett a rendőröknek aki elé "partykelléket" "ejtett". Vagy várj csak.....
Phm045
2023. február 27. 12:15
Szarosgyurka cselédei dolgoznak. Minden tiszteletem a becületes szurkolóknak a kártérítésért!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!