Erre a tárcavezető úgy reagált, hogy megjegyezte, hogy a hétvégén kijött róla egy teljesen fals hír, pedig sem ő, sem Lázár János nem mondott olyat, hogy Budapestet „túlfejlesztették” a vidéki Magyarországgal szemben. Navracsics hangsúlyozta, hogy a múlt héten megtartott területfejlesztési konferencián arról beszélt, hogy
nagyobb hangsúlyt szeretne adni a helyi és a térségi döntéshozóknak a fejlesztési elképzelések megfogalmazásában.
„Budapestet azért is kell fejleszteni, mert így az egész ország fejlődik”
Tehát nem Budapestről beszélt, hanem országos szintről, mikor azt mondta, hogy „ne Budapesten határozzák meg a fejlesztési célokat” – tisztázta a beszélgetés során.
„Budapestet azért is kell fejleszteni, mert így az egész ország fejlődik. Budapesttel, mint várossal nekem semmi bajom nincsen” – szögezte le Navracsics Tibor.