A beszélgetés során a jegyes oktatás mellett a házasság előtti szex kérdése is terítékre került. Az atya rámutatott, hogy bár azt hirdetik lépten-nyomon, hogy „senki ne vegyen zsákbamacskát”, azaz érdemes „egymást kipróbálni” a házasság előtt, mégis a tapasztalatok azt mutatják, hogy a nagy szabadság ellenére a házasságok nem lettek jobbak. Bese Gergő azt a kutatást is ismertette, mely szerint, ha valaki a frigy előtt kettő-vagy három partnernél többel bújt ágyba,
akkor nagy esély van arra, hogy a hetedik évfordulót már nem tölti együtt a pár.
A manapság népszerű társkereső alkalmazásokra csak annyit reagált, hogy „lehet egy darabig a posványban is oltani a szomjat, de nem érdemes, ha elérhető a tiszta forrás vize is”. Ehhez pedig hozzáfűzte azt is, hogy tiszteletben kell tartanunk a másik idejét. Ha legbelül tudjuk, hogy nem ő az igazi, akkor nem szabad ráakaszkodni, hogy majd lesz valami; hanem el kell engedni, hogy megtalálja az igazi boldogságot.
Amit eldöntöttünk, vigyük is véghez