Vágó István távozik, Gréczy Zsolt érkezik a DK elnökségébe

2023. február 05. 17:59

Az egykori tévés úgy véli, „új erőkre és profizmusra van szüksége az ellenzék vezető pártjának.”

2023. február 05. 17:59
null

A Demokratikus Koalíció tisztújítási folyamata a február 5-i tisztújító kongresszussal véget ért.

A tisztújítás eredményeként a párt elnöke Gyurcsány Ferenc, ügyvezető alelnöke pedig Molnár Csaba lett.

A DK alelnökeinek a tagok Vadai Ágnest, Varju Lászlót, Gy. Németh Erzsébetet és Ara-Kovács Attilát választották – olvasható a párt közleményében.

A DK elnökségi tagjai Kálmán Olga, Cserdiné Németh Angéla, Arató Gergely, Gréczy Zsolt, Rónai Sándor, Ráczné Földi Judit, László Imre, Barkóczi Balázs és Varga Zoltán lettek.

A párt etikai bizottságának elnöki tisztségét Nemes Gábor tölti be.

A Demokratikus Koalíció ezzel az elnökséggel vág neki a 2024-es önkormányzati és európai parlamenti választás előkészületeinek – zárták a közleményt.

„Lelkes amatőr voltam, ahogy most is az vagyok”

Mint ahogy az a fentiekből kiderült, Vágó István távozott a DK elnökségéből. A egykori tévést ezzel kapcsolatban megkereste a Blikk, akiknek Vágó válaszolt is. Ezt a közösségi oldalán is megosztotta követőivel.

Vágó István úgy fogalmazott, „2010 tavaszán jött az Orbán-kormány, és mivel nem volt titok, hogy nem az ő nótájukat fújom, az akkori főnökeim (talán nem függetlenül az ő főnökeiktől) az év végén már ki is rúgtak a TV2-től (ezt nevezik a lakájmédiában a »bukásomnak«). A következő évben nyugdíjas lettem, azaz szabad ember. Azt csinálhattam, amit akartam.

Hogy mit akartam? Segíteni azoknak, akik el akarták kerülni, hogy oda jusson az ország, ahol most tart. Csatlakoztam az akkor alakult DK-hoz” – idézte fel a kezdeteket.

„Lelkes amatőr voltam, ahogy most is az vagyok. De idővel a DK 1%-os pártból előbb 5, aztán 15, mostanra pedig 20%-os párt lett a választani tudók körében, és eközben olyan felkészült, profi politikusok is csatlakoztak hozzánk, akiknek – úgy érzem – inkább helyük van a párt elnökségében, mint egy amatőrnek” – magyarázta.

„Új erőkre és profizmusra van szüksége az ellenzék vezető pártjának”

„Ja, és közben elmúltam 62 éves, amennyi akkor voltam, amikor DK-s lettem. Ma 12 évvel vagyok idősebb… Bevallom, kicsit elfáradtam. Budapesten még csak-csak, de vidéken egyre kevesebbet fordulok meg” – folytatta távozásának indoklását.

Ezért kértem elnökségi tagtársaimat és az elnököt is, fogadják el, hogy egy ilyen személynek adjam át a tagságtól kapott mandátumomat – tette hozzá a valamikor médiaszemélyiség” – húzta alá.

Legvégül jó munkát és sok sikert kívánt az egész elnökségnek, a Demokratikus Koalíciónak.

Vágó István vonatkozó bejegyzését alább tekinthetik meg:

Nyitókép: Képernyőfotó

 

 

 

Összesen 113 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Unknown
2023. február 07. 09:33
Szánalmas ez a Vágó. Kirúgták persze. Rákerestem (tegyétek meg, olvassatok utána) hogyan is jött el a TV2-től. Összerúgta a port az RTL-lel (annyira, hogy oda nem tudott volna visszamenni). A TV2-nél 1,5 évet volt, ebből az utolsó egy vében nem volt képernyőn. Saját maga mondta el, hogy a nemzetközi tulajdonosok nem ismerték, így a saját műsorötleteket nem tudták átvinni. Akkor most ki rúgta ki???
samuka48
2023. február 06. 16:45
Egy hülye helyet,egy reix Zsoti! DK színvonal!
Szuper
2023. február 06. 12:29
Zsóti előkapja majd a varázscerkáját, legyint vele erre, meg arra, oszt utána meg lössz itt innye meg binnye! Na majd jól meglátjátok! Szemét banda! :-))))))))))))))))))
Srptk
2023. február 06. 10:24
Mostmár van egy madáme és egy kézműves is a csapatban!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!