Sajtóértesülés: Gyurcsányékba beleszállva térhet vissza a politikába Donáth Anna

2023. január 30. 09:46

A Szabad Európa momentumosokra hivatkozva azt írja: a DK és a Momentum közti pengeváltás vezeti majd fel a politikai tavaszt.

2023. január 30. 09:46
null

A Szabad Európa momentumos politikusokra hivatkozva azt írja: Donáth Anna visszatér a politikába, mert „év elejére olyanná vált a helyzet, hogy már február 4-én újra a nyilvánosság elé lép”. 

Elmondásuk szerint a „helyzet” elsősorban azt jelenti, hogy látványosan felgyorsult az ellenzéki politikusok átáramlása más pártokból a Demokratikus Koalícióba, ami a Momentumot sem kerülte el (pl. Buzinkay György, vagy a pártszédelgő Juhász Béla Róbert). 

A portál szerint egyre nagyobb a nyomás Donáth Annán, hogy kezdjen valamit a helyzettel, ezért február 4-én „távlatos évértékelő beszédet” fog mondani, amelyben a választások óta eltelt időszakot elemzi majd (komoly kritikai éllel az ellenzék eddigi teljesítményét illetően), és

külön kitér majd a Demokratikus Koalícióra.

 Azt is írják: a rendezvényen a Momentum több más politikusa szintén felszólal, ők Donáth Annánál „kevésbé ”lesznek visszafogottak a Gyurcsány-párttal kapcsolatban.

Nyitókép: Donáth Anna Facebook-oldala

Összesen 92 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
rókabácsi
2023. január 30. 15:37
azért ferit nem kell félteni! reggelire megeszi!
Búvár Kund
2023. január 30. 11:49
Cicaharc lesz, vagy pata csata? Brüsszelből nehéz lesz pártot "építeni". Lehet véget ért Donáth Nusi kiképzése vmelyik bázison?
Jason Bourne
2023. január 30. 11:36
Akkor jó, ha egymást nyírják ezek a kommancs ivadékok, addig se a hazát árulják.
néhai Ch.Pilot
2023. január 30. 11:30
Két eset lehetséges: Vagy döntés született a Háttérhatalom körében arról, hogy végleg ejtik Gyurcsányt, és a DK-t, mert semmiféle sikert nem értek el a választáson, és azóta sem tudták kormányellenessé tenni a közhangulatot. A fiatalokban bízva mostantól a Momentum mögé állnak be teljes mellszélessággel, média és anyagi támogatással. Ez esetben Donáthot a tél folyamán kiképezték, és most ennek tudatában, magabiztosan tér vissza. Vagy Dontáh elbízta magát, és önhatalmúlag úgy döntött, hogy elég a DK és Gyurcsány basáskodásából, "l'art pour l'art" öncélú politizálásából, ő igenis változást akar, ő igenis kormányra akar jutni. Ez esetben látványos lesz a bukása. A Háttérhatalom rákoppint az orrára, és még az is elképzelhető, hogy év végére ő is belép a DK-ba. Persze van egy harmadik eset is (mint a totóban az "X"): Mindez csak színjáték. Donáthnak azt a szerepet adták, hogy minél több Gyurcsányt utáló és Orbánt se szerető fiatalt kell megszólítania, elhitetni velük a gyurcsányellenességet, majd a választáskor hirtelen visszalépni, vagy egy esetlegesen így megnyert választás után koalíciót alkotni a DK-val, és rövidesen teljesen átadni a hatalmat a DK-nak. A DK túl sokba van már ahhoz a Háttérhatalomnak, hogy csak úgy veszteségként leírja, ráadásul Gyurcsány hiúságában megsértve, a maga őrültségével akár sok gondot is okozhat (mint Márki-Zay). Mindenesetre egyelőre kérek egy kávét! :-D
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!